.:: Vásárhely.ma ::.

Nem lopták el a szobrot

A Színház térről eltűnt egy térplasztika, Kulcsár Béla Genézis című sorozatának egyik darabja.

Utánajártunk és megtudtuk, nem lopták el, a csavarok, amelyek a talapzathoz rögzítették, megrozsdásodtak, ki kell azokat cserélni. „Mivel a szobor az bronz, nincs baja, csak a csavarok rozsdáztak meg. Kolozsvárról vannak rendelve inox kötő elemek” – mondta a Vásárhely.ma-nak Borsos Csaba, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője, akitől azt is megtudtuk, hogy a karácsonyi vásárig a térplasztika visszakerül a helyére.

A szóvivő elmondta azt is, hogy Marosvásárhely városa húsz év után rendelkezik szerződéssel a szobrok felújítására. A restaurátori engedéllyel rendelkező kivitelezők az idén több, mint tíz szobor felújításán dolgoznak. A Bernády és a Petőfi szobor következik, jelenleg a Színház téren dolgoznak.

 

 

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

41

Mire számít a választási kampányban?