.:: Vásárhely.ma ::.

Megjavították az egy éve beszakadt utat

Egy év várakozás után sikerült megjavítani a Dedeman és az Auchan közötti, tavaly beszakadt országútrészt. A CNAIR szakemberei szerint az építő által használt technológia nem a legmegbízhatóbb.

Kerek egy évet kellett várni, amíg az önkormányzat elkezdte a város Koronka felőli bejáratánál, a Dedeman és az Auchan nagyáruházak között másodjára is beszakadt útszakasz javítását. A polgármesteri hivatal egyszer már javította az utat, ám kis idő múlva az ismét megadta magát, és a tavaly újból megcsúszott. A félméteres süppedést követően a helyhatóságok lezárták a sávot. A héten sikerült befejezni az útjavítást.

Két év alatt kétszer szakadt be az út (archív felvétel)

Az útügy anyagi hozzájárulására számítanak

Kérdésünkre, hogy mi lehetett az oka az újbóli csúszásnak, Borsos Csaba, a városháza szóvivője elmondta, hogy korábban a gázasok dolgoztak ott, és a vezetékcserét követően jelentkeztek az első gondok. Kiderült, hogy nem csak a beszakadt mintegy 50 méteren, hanem annál lényegesen hosszabb szakaszon, a Dedeman és a Tudor negyed körforgalma között stabilizálni kellene az utat. A késés okát pedig azzal magyarázta, hogy európai útról lévén van szó, elég hosszas a javítások engedélyeztetése, és minden procedurális lépést be kell tartani, illetve egyeztetni az országos útügyi hálózat igazgatóságával. „Jelenleg azon dolgoznak, hogy újra használható legyen a forgalom számára a problémás beszakadt szakasz, de mihamarabb a CNAIR-al közösen teljesen stabilizálni kell az egészet. Ez tetemes összeget jelent, hiszen olyan komoly munkálatokat igényel, amit a városi költségvetésből nem elég finanszírozni. Európai út lévén, a CNAIR-nak is hozzá kell járulnia a szakasz megerősítéséhez” – mondta el Borsos Csaba.

CNAIR: el kell olvasni a törvényt!

Az országos útügyi hatóság illetékesei is megerősítették portálunknak, hogy az új gázvezeték lefektetésével kezdődtek a gondok. Elekes Róbert, a CNAIR szóvivője ugyanakkor rámutatott, hogy mivel az E60-as európai út városi szakaszáról lévén szó, azt az önkormányzat adminisztrálja. „Az országos szakhatóság nem finanszírozhatja a helyreállítási munkálatokat – még csak részlegesen sem. Nem az első eset, amikor ezt a marosvásárhelyi önkormányzat tudomására hozzuk. El kell olvasni az 1997-ben megjelent 43-as számú kormányrendeletet, a 21. cikkely második bekezdése tisztán fogalmaz: a megyei jogú városok belterületén a helyhatóságok kötelessége az ország- vagy nemzetközi utak karbantartása. Ezek javítására még csak nem is kell engedélyt kérniük az útügytől” – szögezte le Elekes, nyomatékosítva, hogy a CNAIR biztos nem fog beszállni a költségekbe.

Az útügy illetékese azt is hozzátette, hogy a vásárhelyi kollégái jelezték, hogy a gázvezetékek lefektetése után a Hosszú utcai munkálatok során nem alkalmazták a megfelelő technológiát, úgy, ahogy később, az útjavítás során sem. A CNAIR szakemberei nem jósolnak hosszú életet a másodjára is javított szakasznak.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

399

Miként vélekedik Dorin Florea jelöltségéről?