Az RMDSZ Köcsög utcai volt Elnöki Hivatalában fogadta az Erdélybe látogató Magyar Pétert a szervezet egykori vezetője, Markó Béla, aki egy Kós Károly plakettet nyújtott át a Tisza Párt elnökének.
Az RMDSZ volt legmagasabb rangú tisztségviselője Markó Béla fogadta a Köcsög utcai hivatalában a pénteken délután Marosvásárhelyre érkezett Magyar Pétert. Az egykori szövetségi elnök, aki a párt különböző döntéshozó struktúráinak ma is tagja, az általa vezetett Kós Károly Akadémia emlékplakettjével tüntette ki az anyaországi ellenzéki politikust.
Magyar Péter egy városbemutató sétán is részt vett, amelyre Gáspárik Attila, a Művészeti Egyetem tanára kalauzolta el. Megkoszorúzta a Bolyaiak szobrát, megtekintette az RMDSZ-nek egykoron székházat nyújtó Kendeffy Palotát, ellátogatott többek közt a Kultúrpalotába, a Teleki Tékába és a református temetőbe. Utána kisétált a főtérre, ahol épp egy utcazene fesztivál zajlott. Itt kosárra dobott, zongorához ült, a vele érkezett fiatalokkal szelfizett. Minderről filmet és számos fotót is készíttetett és posztolt a közösségi oldalán.
Az est folyamán Magyar Péter Parajdra utazott, ma pedig részt vesz a Tisza Sziget által a nyárádmenti Nagyadorjánban szervezett Közösségi Párbeszéd Táborban.
(Fotók: Magyar Péter Facebook oldala)











