.:: Vásárhely.ma ::.

Már nem jár életveszéllyel a jogokért és szabadságért küzdeni – mégsem vállal a mai ember kockázatot

Rendkívül kevesen, mintegy ötszázan vettek részt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által az egykori Postaréten, a Székely vértanúk emlékoszlopánál szervezett megemlékezésen, illetve az azt követő felvonuláson, a március 10. Székely Szabadság Napján. A rendfenntartó erőkből legalább kétszer annyian voltak kivezényelve Marosvásárhely utcáira.

A szervezők több ezer résztvevőre számítottak, hisz Izsák Balázs, az SZNT elnöke arra kérte Székelyföld lakosságát, hogy aki teheti, legyen jelen a marosvásárhelyi rendezvényen, hogy békésen, méltósággal nyilvánítsák ki a közösség autonómiaigényét, ugyanakkor az erdélyi magyar pártokhoz, civil szervezeteket, történelmi egyházakhoz azzal fordult, hogy biztassák tagjaikat, vegyenek részt az előkészületekben, ösztönözzék részvételre a székelyeket és egész Erdély magyarságát. Mégis az előző évekhez képest most gyűltek össze a legkevesebben, alig néhány százan, hogy Székelyföld területi autonómiáját követeljék. Nem csak az RMDSZ vezetői, az egykori ellenzéki „harcosok” sokasága is otthon maradt. A rendfenntartó erők, a rendőrség, a csendőrség azonban szép számban volt jelen a megemlékezés helyszínén, a belvárosba vezető utcákon, valamint a főtéren.

Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó

A megemlékezés békésen zajlott, rendbontás nélkül, a jelenlevők csendben hallgatták a szónokokat. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó azt hangsúlyozta beszédében, hogy az anyaország figyel a határain kívül élő közösségekre, Magyarország kormányának fontos, hogy az erdélyi magyarok román állampolgárokként ragaszkodnak nemzeti identitásukhoz. Az autonómia nem példa nélküli Európában – hangsúlyozta, 16 országban él autonóm közösség, amely saját maga dönt a saját ügyeiről. Ha pedig egy nemzeti közösség jól él, ha egy térség jól fejlődik, akkor az a többségi nemzetnek is előnyt jelent.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke

A megemlékezésen felszólalt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke is, aki arról beszélt, hogy ma a szabadságért és jogokért küzdeni nem jár életveszéllyel, a mai emberek mégis visszariadnak a legkisebb kockázat vállalásától is.

Erika Casajoana i Daunert, az Együtt Katalóniáért Párt képviselője

Ez alkalommal sem hiányoztak a Székely Szabadság Napján szervezett megemlékezésről a katalán és a baszk autonómiákat képviselő vendégek: az Együtt Katalóniáért Pártot Erika Casajoana i Daunert, a Baszk Nemzeti Pártot Luke Uribe-Etxebarria képviselte.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke, felolvasta a kiáltványt, majd koszorúzással ért véget a postaréti megemlékezés. Ezt követően a résztvevők a főtérre, a prefektúra elé vonultak. Az engedély szerint, amit a rendőrség kiadott, az úttestet nem, csak a járdát használhatták. Miután átnyújtották a román nyelvű petíciót a kormány helyi képviselőjének, a Kultúrpalota kistermében ünnepi körülmények között átadták a Gábor Áron-díjat Szili Katalinnak és Bakk Miklós politológusnak.

Az RMDSZ politikusai idén sem tolongtak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által megszervezett Székely Szabadság Napján.

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

41

Mire számít a választási kampányban?