.:: Vásárhely.ma ::.

Kastélytúra kerékpárral: a nyáron indul!

Hatvanhét kilométeres kerékpártúrára hívja a Visit Maros Egyesület mindazokat, akik felfedeznék a megye kastélyait.

A nyárra tervezik a túrát, amelyet a szervezet vezetője, Szántó Lóránt elsősorban „haladó” kerékpározóknak ajánl. „Célunk a Maros megyei turisztikai örökség népszerűsítése. Igyekszünk reflektorfénybe helyezni a kastélyokat. Az útvonal, amelyet kijelöltünk, 67 kilométeres, hat kastélyt látogatunk meg, plusz a marosvásárhelyi várat, amely szervesen illeszkedik az útvonalba.

A túra Marosvécsen kezdődik, majd Görgényszentimrén, Gernyeszegen, Sáromberkén és Nagyernyén át vezet az út, utóbbi helyszínen annak függvényében állunk meg, hogy milyen stádiumban vannak a helyreállítási munkálatok. Végül következik a nemrég felújított marosszentgyörgyi kastély.

ravezetést biztosítunk, minden helyszínen várnak majd bennünket a tulajdonosok, és 20-30 perc alatt bemutatják nekünk az említett kastélyokat. Nem hiszem, hogy lesz időnk bemenni is ezekbe a létesítményekbe, de utána visszajöhetünk, és megnézhetjük valamennyit” – mondta az illetékes.

Szántó Lóránt szerint a marosszentgyörgyi Máriaffy-kastélyt teljesen felújították, de a többi kastély is látogatható.

A gernyeszegi kastély rehabilitálása idén esedékes, egyelőre nem világos, milyen állapotban lesz a nyáron, de a gróf vár majd bennünket a kertben, és röviden ismerteti majd a létesítmény történetét. A kerékpáros túra célja, hogy népszerűsítsük a lehetőséget, amelyet reményeink szerint hazai és külföldi turisztikai ügynökségek értékesítenek majd a jövőben.

Nagy potenciált látunk a kétkerekű turizmusban, sok a pozitív visszajelzés, egyre többen érdeklődnek iránta”

mondta Szántó Lóránt.

A sajtótájékoztatón bemutatták az egyesület honlapján elérhető új virtuális túrát is, a sajtó képviselői kipróbálhatták a VR-szemüveget, amely révén „megtekinthették” Maros megye legszebb helyei.

A digitalizáció a turizmusban is új trend, és mi is igyekeztünk lépést tartani ezzel. Egyelőre csak egy VR-eszközünk van, de számítógépen és telefonon is felfedezhetőek a látványosságok” zárta mondandóját a Visit Maros Egyesület ügyvezető igazgatója.

Fotó: Visit Mures.

Farczádi Attila

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?