.:: Vásárhely.ma ::.

Jövőben újra nekiláthatnak az elkerülőútnak

Az országos útügyi hatóság legfrissebb ígérete szerint 2026 tavaszán kezdik újra a Koronka–Jedd–Nagyernye elkerülőút építését.

Újabb és egyben a sokadik ígérettel rukkolt elő a CNAIR a Marosvásárhelyt Segesvár irányából Szászrégen felé elkerülő út építését illetően. Az útügyi hatóság szerint a jövő év tavasza lesz az az időpont, amikor a 2014-ben felavatott építőtelepen újrakezdődhet a munka.

Az illetékes állami intézmény e hónap folyamán készül jóváhagyni a beruházás új műszaki és gazdasági mutatóit. Azért volt szükség a megvalósíthatósági tanulmány felülvizsgálatára és az eredeti műszaki terv frissítésére, mert a munkálatok évekkel ezelőtt történt leállása óta számos paraméter módosult. A CNAIR még ez év végén, rosszabb esetben 2026 elején lebonyolítaná a közbeszerzési folyamatot. Ha a vesztes cégek részéről nem lesznek óvások – ami kevésbé hihető – az építkezés a tavasszal el is kezdődhet. Ebben az esetben a közel 12 kilométeres, jobbára 10 méter széles, kétsávos, a kapaszkodókon háromsávos utat 2027 végére, ’28 tavaszára át is lehetne adni.

Mint ismert, közel tíz évvel ezelőtt egy spanyol cég a munkálatok mintegy harmadát már elvégezte, aztán a számos tervezési hibára és pluszkiadásra hivatkozva feladta. A CNAIR, hol ilyen, hol olyan kifogásokra hivatkozva, évről évre halogatta a Marosvásárhely és a vele összenőtt Marosszentgyörgy számára rendkívül fontos projekt folytatását.

A beruházás értéke mintegy 78 millió euró, ebből 85 százalékot európai uniós forrásból, a többit az állami költségvetésből teremtenék elő.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!