.:: Vásárhely.ma ::.

Humor redivivus

ARANYPÁLCA

Pár éve, 2021-ben jelent meg a Juventus Kiadó gondozásában, Aranypálca címmel egy humoros rövidpróza-gyűjtemény – a válogatás, szerkesztés, előszavazás szerénységem rovására írható. Borítólapját azóta elhunyt barátom, Elekes Zoltán (1952 – 2014) rajza felhasználásával készítette Donáth Nagy György.

Kacagóbáltól a Súrlott Grádicsig  (Néhány mondat a könyvről) címmel próbáltam bevezetni az olvasót a kötet világába.

Most ez következik:

– Boldogult tanár koromban (míg lehetett s hagyták) évente tartottunk „kacagóbált” Korondon. Kétévenként író-olvasó találkozókat szervezett a község a Hargita megyében született, ott élő vagy érzelmileg azon tájakhoz húzó tollforgatókkal, a szomszédos Parajddal szövetkezve –, a hetvenes évektől a nyolcvanas évek elejéig –, és ehhez valamiféle ráadásnak találtuk ki az „áprilisi humorfesztivált”. Visszatérő vendégnek számított Bajor Andor, Fodor Sándor, Zágoni Attila, Fülöp Miklós, és érkeztek olyan szerzők is (legalább tizenöt-húsz nevet kellene felsorolnom), akik elsősorban nem a humorukról voltak ismertek, de szívesen olvastak fel egy-egy vidám írást, az érdeklődő közönség szórakoztatására.

Amikor 1990-ben a marosvásárhelyi napilaphoz kerültem, ismét szívesen foglalkoztam a humorral, hiszen immár nem akadályozták a szókimondást, és a fekete március után jól jött (volna) egy kis öröm is.

Forró fejjel dobbantva „elindítottam” életem első (utolsó), kedélyesnek szánt kiadványát, a nem túl vonzó című B’Ábelt. Naiv módra „komoly humort” szerettem volna propagálni –, csakhogy akkor már két vagy három nyersebb modorú bulvárpolitikai vicclap is ott grasszált a prérin, és az én szerény brosúrám (annak ellenére, hogy Molnár Dénes adott hozzá címlapot és rajzokat) az első szám után csöndesen exitált. A kitűnő grafikus működtetett egy Démol Klubot, ennek találkozóin örömmel vettem részt, majd magam is hasonló kezdeményekkel próbálkoztam: létrejött a Flaszter Klub, később pedig a Súrlott Grádics irodalmi kör. Ezek működtetése a lap munkatársi közössége és a szerkesztő kollégák, írók, költők, az Impress Kiadó támogatása nélkül aligha sikerült volna.

A lap helyet biztosított kéthetente, havonta vagy kéthavonta egy-egy Flaszter-oldalnak, így aztán számos mókás, tréfás történet jelenhetett meg, jobbára műkedvelő tollforgatók neve alatt, egyszer még pályázatot is hirdettünk, és a Flaszter-díjakat az egykori Oroszán vendéglő kocsmává alacsonyodó „nagytermében” Makkai János főszerkesztő adta át a nyerteseknek.

Az első Flaszter-találkozót 2000. április 13-án tartottuk, később a Súrlott Grádics irodalmi körre összpontosítottunk: 2005. január 24-én, az RMDSZ Dózsa György utca 9. szám alatti tanácstermében megtarthattuk az első ülést, aztán pedig kedvvel „vándoroltunk”, találkoztunk gyülekezeti termekben, szerkesztőségben, könyvesboltban – Vásárhelyen, Marosszentgyörgyön, Szászrégenben, Dicsőszentmártonban, Erdőszentgyörgyön vagy Nyárádszeredában –, mígnem az áldott szívű és kedélyű Kedei Zoltán festőművész megnyitotta előttünk a középkori vár legfölső emeletén kuksoló kis padlástéri műtermét, és attól kezdve a Vár-Lak lett állandó kedves tanyánk.

Közben a kör kiadott egy kis antológiát, melynek címét Elekes Ferenc kisregényétől (Az eltérített felvonó, Kriterion, 2011) kölcsönöztük.

A világhálón egy ideig még talán elérhető (vagy már nem) a szerény ingyenes honlap, amely az irodalmi körrel kapcsolatos események, találkozások, könyvbemutatók, emlékezések és köszöntések képes-szöveges krónikájaként tán ma is érdekes lehet:

*

A könyvben a Népújsághoz küldött gazdag szöveganyagból találunk válogatást. A szerzők némelyike rendszeresen írt, volt, aki könyvet is megjelentetett, mások alkalomszerűen ragadtak tollat. (Olyan is van, aki a nevén kívül semmiféle személyi adattal nem szolgált.)

Az itt olvasható történetek, krokik nagy része megjelent a Népújság Flaszter mellékletében, a Bogaras emberek című hétvégi sorozatban, vagy felolvasta szerzője az irodalmi körben.

Kiemelve őket a megsárgult, feledésre kárhoztatott újsághalmazból, derűt hozó szórakozásként kínáljuk a kedves olvasónak.

Kötetünk egyben szerény tisztelgés az időközben eltávozottak emléke előtt.

*

Eddig az előszó. Mostani sorozatomban, melynek első részét olvashatta a kedves érdeklődő, sztorinként idézném a kis könyv szövegeit, mindannyiunk szórakozására és okulására.

A következő részben Csata Ernő kis történetét találják. Ajánlom szeretettel.

Bölöni Domokos

Bölöni Domokos

Legolvasottabbak: