Augusztus elsejétől hat új repülőjáratot indít a Wizz Air. Sajnos nem Marosvásárhelyről, hanem a 130 kilométerre fekvő Nagyszebenből.
Továbbfejleszti nagyszebeni bázisát a Vecsésen bejegyzett diszkont légitársaság, ahová a jelenleg parkoló repülője mellé egy másodikat is küld. Ez lesz a Wizz Air 33. Romániában állomásozó Airbus márkájú gépe. Ennek köszönhetően a cég augusztus elejétől újabb hat célállomással köti össze az egykori szász várost.
A memmingeni, nürnbergi és Baden-Baden-i mellé augusztus elsejétől a bécsi, hamburgi, frankfurti, bázeli, római és madridi járat társul. Frankfurtba és Madridba hetente mindössze kétszer lehet majd repülni, ezzel szemben a München, Augsburg, Ulm és a Bodeni-tó közelében fekvő Memmingenbe naponta indul majd járat.
Augusztustól 12-re nő a Szebenből menetrend szerinti járattal elérhető célállomások száma. Ez még így is lényegesen szerényebb kínálat a kolozsvárihoz képest. A Szamos-parti repülőtér kínálatában egy hazai (Bukarest) és 42 külföldi célállomás szerepel. Eközben a marosvásárhelyi légikikötőből – a röptér honlapján szereplő, március végéig érvényes órarend szerint – csupán Budapestre és Londonba lehet repülni.