.:: Vásárhely.ma ::.

Erőre kapna a Magyar Polgári Erő

Harmadik magyar politikai alakulatként Maros megyében is megalakult a Magyar Polgári Erő (MPE), amely a térség több településén készül jelölteket állítani.

Maros megyében is háromra bővült a hazai magyar pártok palettája: az RMDSZ és a Néppárt–Polgári Párt egybekeléséből létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) mellett megjelent a Magyar Polgári Erő. Az új alakulat az egykori polgári pártiakra épül, azokra a tagokra és vezetőkre, akik nem voltak hajlandók beolvadni az EMSZ-be.

Szerdán este Berki Ferencet választották az MPE megyei szervezetének élére, az alakulat tiszteletbeli elnöke pedig az az Andrássy Árpád nyugalmazott tanár lett, aki hosszú éveken keresztül az RMDSZ ludasi szervezetét irányította, majd belépett a jobboldali alakulatba. Berki munkáját ügyvezetőként Böjte András segíti, alelnökök Janka István, Bodó Csaba és Mező-Palkó István.

„Szerencsére az MPP fúziója után sem ritkultunk meg, elveszítettünk három erős szervezetet, azonban megjelent öt másik. Célunk nem változott 2020-hoz képest; ahol lehet, és a magyar érdek lehetővé teszi, polgármesterjelöltet állítunk és tanácsosi listával indulunk” – mondta el a Vásárhely.ma-nak Berki Ferenc. Kérdésünkre, hogy Marosvásárhelyen hajlandók-e besorolni az RMDSZ által függetlenként indított Soós Zoltán mögé, az elnök nem tudott válaszolni. Mint mondta, a döntést az országos vezetőség hozza meg. Berki hangsúlyozni kívánta, hogy csak ott kívánnak magyar–magyar versenyt kialakítani, ahol ezáltal nem veszélyeztetik a nemzeti érdeket.

A régi polgári alakulatnak 2020-ban egy polgármestert sikerült adnia, Vass Imrét, Makfalva elöljáróját, aki azonban az EMSZ-ben folytatja. Hasonló döntést hozott a nyárádszeredai és csíkfalvi szervezet is, míg Erdőszentgyörgy, Nyárádremete, Mezőpanit, Marosszentanna, Vajdaszentivány, Marossárpatak és Marosvásárhely az anyapárt újjáélesztésén próbálkozik. Az MPE-nek Fintaházán, Teremiújfaluban, Magyarón és Marosludason alakult új szervezete.

A régi-új párt megyei szervezete a prefektúra mögötti valamikori Park Hotel utolsó emeletén, Kulcsár-Terza József honatya parlamenti irodájában székel.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

359

Miként vélekedik Dorin Florea jelöltségéről?