.:: Vásárhely.ma ::.

Élesített Vásárhely.ma

Március 3-án, pénteken délelőttől olvasható a Vásárhely.ma portál. A szerkesztők úgy döntöttek, Marosvásárhely és térsége internetes újságját a szakma jelenlétében, egy kávé mellett folytatott kötetlen beszélgetés keretében mutatják be, odafigyelve a más magyar nyelvű sajtóorgánumoknál dolgozók véleményére és észrevételeire. A kezdőcsapatot a múlt év utolsó napján rendkívüli karcsúsításon átesett Médiatér három volt munkatársa, Szucher Ervin (ex-Krónika), Antal Erika (ex-Székelyhon) és Farczádi Attila (ex-Rádió Gaga) alkotja, kiegészülve a kiadó ügyvezetőjével, Kali Istvánnal és Molnár Júliával, akik a technikai hátteret biztosítják. Publicistaként a portálhoz már az indulás előtt olyan közírók csatlakoztak, mint Sebestyén Spielmann Mihály, Ötvös József, Bölöni Domokos, Bögözi Attila, ugyanakkor mások is jelezték, hogy szívesen közölnének az új internetes felületen.

A Vásárhely.ma Marosvásárhely és környéke egyik legfontosabb véleményformáló fórumává szeretné kinőni magát, amelynek olvasói nem csak résztvevői, hanem befolyásolói lehetnek a város és térség közéletének. Elvégre a lap jelszava – Nekünk szívügyünk – minden a város és környéke minden egyes egészségesen gondolkodó lakójának a mottója lehet. Az indulás óta eltelt órákban kapott tömérdek biztató szavakból és üzenetekből ez egyértelművé vált!

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

23

Mire számít a választási kampányban?