.:: Vásárhely.ma ::.

Bukarestbe repülővel: szűk hét múlva felszáll az Air Connect járata

Napokon belül indul az Air Connect bukaresti járata, egy nap alatt mindjárt kettő is – így  kedden és csütörtökön reggel és este is elérhetővé válik a főváros légi úton. Eredetileg már tavaly ősztől repültek volna, de az újonnan létrejött társaság – amelynek tulajdonosai között az Aranykakasnak helyet adó Bürger-villát megmentő Cosmin Pop személyében egy marosvásárhelyi üzletember is van – flottájának egyik gépe késve érkezett, így ez hátráltatta a kezdeti elképzelés megvalósítását.

 Ami késik azonban, nem múlik: március 28-án reggel felszáll az első járat Bukarest úticéllal. Akár 164 lejért is megvásárolhatjuk a repülőjegyünket, hangsúlyozza az Air Connect lapunkhoz eljuttatott közleménye. Hogy mit jelent ez az összeg, vessük össze, milyen viteldíjat kér el az állami vasúti társaság, amely egyetlen járatot közlekedtet naponta Marosvásárhely és Bukarest között. Március 28-ai indulással másodosztályon 103, míg elsőosztályon 160 lejért lehet utazni. A menetidő nyolc és fél óra.

Nem kérdés tehát, hogy azoknak, akiknek a fővárosban van ügyes-bajos intéznivalójuk, milyen közlekedési lehetőséget választanak ezentúl. Elsősorban rájuk alapoz a társaság mint lehetséges utazóközönségre. Másodsorban pedig azokra az üzletemberekre, akiknek gyakran van intéznivalójuk Bukarestben. De nem csak az innen odautazókra gondolnak, hanem azokra is, akik a fővárosból rándulnának át hozzánk, a „mezei” turistákra, a City-break ugyanis egyre népszerűbb, és egy-egy hosszú hétvége alkalmával megnyílik a lehetőség egymás idegenforgalmi látványosságainak felfedezésére, mondta el kérdésünkre a Transilvania Nemzetközi Repülőtér igazgatója. Peti Andrással hosszasabb beszélgetést folytattunk a témában (az interjút a napokban közzétesszük), de annak a nem médianyilvános eseménynek a jelentőségét is érintettük, amelyet az Air Connect, valamint a megyei tanács, a Visit Maros Egyesület, illetve az üzleti szféra és a turisztikai ügynökségek képviselőinek a részvételével tartottak, az együttműködési lehetőségek és a régió sajátos igényeinek feltárása céljával.

Az AirConnect vezérigazgatója felidézte, hogy Marosvásárhelynek évek óta nincs közvetlen légi összeköttetése Bukaresttel, ezért a kezdeményezésüket hiánypótlónak tekintik. „Repülőjegy-kínálatunk változatos, személyre szabott, ugyanakkor az utasok kényelmének növelése céljával továbbfejlesztettük az AirConnect-flotta ATR 72-600-asainak a fedélzeti terét. Gépeink a leghatékonyabb regionális repülőtípusok közé tartoznak, üzemanyag-takarékosak, és az átlagosnál 40 százalékkal kisebb a széndioxid-kibocsátásuk” – hangoztatta Tudor Constantinescu.
A bukaresti járatra a légitársaság honlapján (www.air-connect.com), továbbá az Apple Store-ból és a Google Play Store-ból letölthető alkalmazásban vagy az utazási irodáknál lehet jegyet vásárolni.

Farczádi Attila

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

399

Miként vélekedik Dorin Florea jelöltségéről?