.:: Vásárhely.ma ::.

A Stockholm-szindrómától félti Tőkés az RMDSZ-t

A közös zsákmányszerzésen alapuló PSD–PNL koalíció csatlósának lenni egyet jelentene azzal, hogy pártérdekből feladjuk nemzeti értékeinket és érdekeinket – figyelmezteti Tőkés László az RMDSZ-t.

„Meg kell érteni, hogy az áldozat sohasem lehet szövetségese a tettesnek, mint ahogyan a Stockholm-szindróma csapdájába sem szabad gyanútlanul besétálnia” – nyilatkozta Tőkés László. Az ellenzéki politikus az RMDSZ-re utalt, amikor arról beszélt, hogy a közös zsákmányszerzésen alapuló szociáldemokrata–nemzeti liberális koalíció csatlósának lenni egyet jelentene azzal, hogy pártérdekből feladjuk nemzeti értékeinket és érdekeinket. Mint köztudott, a szövetség ugyan kikerült a kormánykoalícióból, azonban főként megyei szinten számos vezetői pozíciót megőrizhetett.

Tőkés aggályainak adott az RMDSZ-küldöttség amerikai útjával és diplomáciai megnyilatkozásaival kapcsolatosan is. A szövetség vezetősége arra hívta fel washingtoni politikusok figyelmét, hogy „a szélsőséges, populista, legionárius retorikájú Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megerősödése komoly veszélyt jelent Romániára és a magyarokra nézve”. Tőkés László szerint ezzel a megállapítással önmagában csak egyetérteni lehet, de ugyanakkor a valósághoz az is hozzátartozik, hogy a nacionálkommunizmus idejére emlékeztető zsigeri magyarellenesség többé vagy kevésbé az egész román politikai osztálynak a sajátja. „Az AUR bűnbaknak való kikiáltása eltereli a figyelmet a román államnacionalista berendezkedésről, nevezetesen az RMDSZ volt kormánykoalíciós partnereiről vagy éppenséggel Klaus Iohannis államelnökről, aki és amelyek cinkos hallgatással vagy éppenséggel cselekvő módon asszisztálnak a romániai hungarofóbia térhódításához” – szögezte le az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

December elején Kelemen Hunor és az RMDSZ delegációja a Magyar Emberi Jogok Alapítvány szervezésében több napos washingtoni látogatásán találkozott kongresszusi képviselőkkel, a külügyminisztérium képviselőivel, valamint fontos amerikai elemzőintézeteket is felkeresett. A tárgyalásokon az amerikai döntéshozókat arra kérték, figyelmeztessék a romániai döntéshozókat a kisebbségi jogok betartásának fontosságára.

(fotó: Veres Nándor)

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

23

Mire számít a választási kampányban?