.:: Vásárhely.ma ::.

A pillanat művészei a Marx József Fotóklubban

Az elmúlt 70 év kötelez! Marx Jóska bácsi nagyon magasra tette a lécet – foglalta össze a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub küldetését és céljait Both Gyula a klub elnöke, aki szerint minden tagnak törekednie kell a hagyomány továbbvitelére.

A Marx József  Fotóklub kapuja mindenki előtt nyitva áll, bárki részt vehet a csütörtök délutáni találkozásokon, de ahhoz, hogy teljes jogú taggá váljon kell hoznia képeket, és a klub művészeti tanácsa megnézi és értékeli a munkákat. Azonban fontos tudni, hogy a hangulat elsősorban baráti, megfogalmaznak kritikákat, de mindenképpen építő jelleggel és nem bántó módon. A dicséretből nem lehet tanulni – mondta mosolyogva Both Gyula, aki azt is leszögezte, hogy a klub statútuma szerint 10 munkával lehet felvételre jelentkezni, de a legfontosabb az, hogy az érdeklődő beilleszkedjen a társaságba, aztán az alkotókedv is megjön, a fotósok inspirálják egymást.

“Ma mindenki művész a közösségi médiában”

A fotóklub elnöke szerint a legfontosabb, ami 71. éve összetartja a folyamatosan bővülő, fiatalodó csapatot az a személyes találkozások élménye. A fotósok még a világjárvány idején is megtalálták a módját annak, hogy ne veszítsék el a személyes kapcsolatokat. A várbeli galéria biztosítja a csütörtök délutáni találkozók helyszínét, de a Bernády Ház és a Maros Művészegyüttes kövesdombi székhelye sokat segít, teret ad a kiállítóknak.

Főként a szocio- és a fiatal alkotók által művelt természetfotó teszi szinessé a klub tevékenységét. Both Gyula szerint meg kell találni a generációk közötti összhangot a témaválasztásban is.

Kérdésünkre, hogy szükség van-e drága és nagyon korszerű felszerelésre egy-egy jó kép elkészítéséhez, Both Gyula leszögezte: nem ez számít, sőt, gyakran aki sokat áldoz felszerelésre, ki sem tudja használni annak minden lehetőségét, A lényeg az, hogy a fotós ismerje és megfelelő képpen tudja használni a gépét, és “legyen szeme” a téma megtalálásához.

Az 1953-ban alakult marosvásárhelyi fotós mozgalom jelenlegi vezetője úgy véli, a mesterséges intelligencia nem veszélyezteti a fényképész létjogosultságát, ahogy a festőt sem helyettesítette a fénykép. Tudni kell használni, és akkor segítségünkre lehet! – összegez Both Gyula.

Fotók: Both Gyula és a Marx József Fotóklub Facebook oldala

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

24

Miként majálisozott?