A húsvét tavasza

„Odukat és kriptákat pattant, S bús árkokig leér a szava: Ilyen a Húsvét szent tavasza
S ilyen marad” írja Ady Endre. Ilyen a húsvét szent tavasza. Milyen vajon a mi lelkünkben 2026 húsvétjának szent tavasza? Eszembe jutnak egykori ünnepeim, amikor gyermekként a húsvét a szépen vasalt inget és a fényesre pucolt cipőt jelentette, amiben körbe látogattuk a rokonokat. A városban szinte nem is járkáltak autók, hiszen az ünnepen mindig minden lelassult. Lehetett nyugodtan átkelni az úttesten, nem volt nagy forgalom. Különleges volt minden. Ahogy a tömbházak „kaputelefonján” csengettünk várva a választ, éreztük, tudtuk, hogy valami ünnepibb fog történni, mint amit eddig megéltünk. Különös volt a „locsoló” időszak, hiszen szinte „erőltetett” léptekkel akartam elérni mindegyik rokonunkhoz, mert éreztem, hogy húsvét nem csak a tavaszt, a feltámadást, a piros tojást hozza el, hanem ennél valami sokkal fontosabbat: a lelki újrakapcsolódást. Ezt hozta el nekem akkor a húsvét, a lelki kapcsolódást önmagamhoz, a családomhoz, rokonaimhoz és nem utolsó sorban Istenhez.

„Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.” – olvashatjuk Máté evangéliumában. Talán ott gyermekként számomra a Galileába vezető út, a húsvéti tavasz, az az utcákon rokontól-rokonig bandukolva, lélektől-lélekig haladva vált teljessé. Hiszen az ünnepeink erről szólnak: egy kicsit magunkat meghaladva, valami lelki töltetet, pluszt felfedezni a pillanatokban. Ez a mi kis lelki zarándoklatunk.

Látom, ahogyan a Bolyai tér is az ünnep közeledtével egy kicsit „kicsinosodik”. Gyérebb lesz a forgalom, ünnepibbek a léptek. Gyérebb lesz a rohanás, ünnepibb a lélek. Húsvétkor a rég nem tapasztalt találkozások által lesz ünneppé az ünnep. Találkozhatunk azokkal, akik itt élnek velünk egy városban, találkozhatunk azokkal is, akik távolról hazajöttek, és azok mellé is leülhetünk lélekben, akik már egy másik világ ragyogásában élik a mindennapjaikat. Húsvétkor összeér a múlt a jelennel.

Szépen megterített asztal várt nagyszüleimnél. Emlékszem, hogy szinte bele lehetett „kapaszkodni” abba, hogy mindennek megvolt a rendje. A déli harangszó szólított asztalhoz minket, mindenkinek meg volt a helye az asztalnál. Nem volt világos számomra gyermekként, hogy mi miért történik, de elfogadtam és tartottam a rendet. Ez már a múlté, azóta a nagyszobában kihúzott ünnepi asztalt körbe ülők közül mindenki szerte szét röppent, vagy már csak lélekben van velünk.

Akkor is és most is az ünnepi asztal, az ünnep, a húsvét összeköt minket, egymás mellé szólít, elvezet Galileába és összeköti lelkünket. Nem rosszabb, nem profánabb 2026 húsvétja sem, mint a régmúlt ünnepei.  Hát köszöntsük az idei ünnepet: „Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers, élet, örökkön élő, Fogadd könnyektől harmatos dalom: Szívemnek már a gyász is röpke álom S az élet: győzelem az elmuláson.” (Juhász Gyula)

Az idei ünnep győzelem az elmúlás, a közöny fölött. Győzelem, egyszóval: élet. Életté gyúrjuk az ünnepet útban Galilea felé. Ez a legfontosabb, élni az ünnepet, nem pedig emlékekben, a múltban ünnepelni. Ünnepelni a pillanatban, ünnepelni az imában, az istentiszteletben, ünnepelni a családi együttlétben. Ilyen a húsvét szent tavasza: élet, örökkön élő, könnyektől harmatos dal. Legyen hát ünnep az ünnep, legyen boldogság és lelki kapcsolódásokban gazdag a húsvét!