.:: Vásárhely.ma ::.

A csapból is az AUR és a PNL folyt

George Simion képével és nacionalista üzenetével, illetve a PNL szorólapjával kapták kézhez a koronkai és jeddi lakók az Aquaserv vízszámláját.

Igencsak meglepődhettek a Marosvásárhely melletti Koronka és Jedd lakói amikor a napokban a magyargyűlölő George Simion képével és nacionalista üzenetével, illetve a Nemzeti Liberális Párt szórólapjával együtt kapták kézhez az Aquaserv által kibocsátott számlákat. A Maros megyei vízszolgáltató vállalat borítékjának egyik oldalára a Posta a Románok Egyesüléséért Szövetség, az AUR zsebnaptárát csatolta. „2024 va fi, în sfârşit, anul românilor!”, azaz az idei esztendő végre a románok éve lesz üzenet áll a két, nagyrészt magyar lakta nagyközség lakóinak kikézbesített zsebnaptárokon. A boríték hátsó oldalához a PNL szórólapját tűzték, amelyen a liberálisok a maguknak vindikált nyugdíjemeléssel dicsekedtek.

Az Aquaserv határozottan cáfolta, hogy köze lenne a gusztustalan és provokatív árukapcsoláshoz. A vállalat vezetősége felvette a kapcsolatot az Inform Lykos-szal, azzal a magáncéggel, amellyel a számlák kiszórására szerződtetést kötött. Sipos Levente igazgató portálunknak elmondta, hogy az Aquaserv még csak nem is tudott arról, hogy az illető kft. átadta a munkát a Postának. A vállalatvezető arról is beszélt, hogy feljelentést tett a vízszolgáltatóval szerződésben álló cég ellen. „Egyáltalán nem örültünk annak, hogy a számlánkat meg a nevünket különböző politikai pártokkal kapcsolják össze. Az, aki kézhez kapta a borítékot nem azon gondolkodott, hogy ez vajon kinek a műve, hanem egyből az Aquaservvel társította. Ezért eldöntöttük, hogy bepereljük az Inform Lykost, ők majd bogozzák tovább a Postával!” – jelentette ki Sipos Levente, remélve, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló baki.

Fotó: Marosvásárhelyi Rádió

 

 

 

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?