Bölöni Domokos– Szegénykéim, hát ti még mindig így éltek?!… – csapta össze a kezét Bagi bácsi, amikor végre hazalátogatott Denverből. Nézte az unokaöccsét, a cserzett bőrű, fakó arcú Cubákot, akinek a rendes neve alig jutott az eszébe. Cubák volt ez tacskó kora óta, mikor egyszer a lakodalomból elcsórta a csirkecombokkal teli tálat a konyháról, és a kultúrház melletti üres telken fölfalták a cimboráival.
– Bandi? Ugye, Bandi vagy…
Szász Bandi bólintott, orra tövébe folytak a könnyei, de nem a meghatottságtól, hanem mert vasárnap lévén kissé későbbre vette be a két deci szilvór-adagját, hát bizony eleredt az orr- és szemvize.
Bagi bácsi átvette a régi házat, két hét alatt újjávarázsolták a falubeliek, ilyen bőséges kaláka sem volt soha Kiscsokoládon, reggelire falás kenyér, szalonna, hagyma, pálinka, délben semmi, csak vízivás, hanem az estéli harangszót követően mosakodás, és asztalhoz mindenki, gulyás, marhatokány, csirkepaprikás, hagymatokány, rántotta, salátauborka, hozzá bor, sör… És éjfélig is elmuzsikált a kicsi Kusler a bandájával.
Úgy dolgoztak az emberek, mintha a lelkük üdvössége múlna rajta. Imádták a mókás, bohókás Bagi urat. Mert Mr. Bagi értett a nép nyelvén, amerikásan is olyan ízesen magyarázott, mesélt, hogy ha a maroknyi népségen múlik, hát ma is ő az Egyesült Államok elnöke.
De hát Bagi úr visszautazott, és már a repülőn infarktust kapott, és nemsokára meghalt. Legújabb felesége nem hozatta haza a hamvait, egyáltalán nem érkezett hír felőle. Cubák beköltöztette nagyobbik fiát a korszerű lakásba, kiházasította, aztán éljenek, ahogy tudnak.
Ami pénzt a ház karbantartására és a birtok gondozására hagyott Bagi bácsi, azt takarékba rakta, s továbbra is úgy élt, mint a szocializmus idején; két lovával fuvarozott, mikor minek az idénye: télen fát az erdőről, nyáron gabonát, szénát, krumplit, szőlőt a szüret idején. Csütörtökön disznót vagy malacokat hordott a közeli városka piacára.
Jól élt Cubák, szájából nem esett ki a cigaretta, kezében mindig ott ágaskodott, mint valami antenna, a lókorbács. Pufajkája zsebében a futuckó, a háborús katonakulacs.
Amikor elvitte a tüdőrák, a fiatalok éppen váltak. Egy ideig a felesége tartotta össze a csonka családot, úgy-ahogy.
De a két fiú folyton civakodott, nem fértek össze, hát úgy döntöttek, hogy Bandi marad a Bagi-féle házban, Ferkó pedig az anyjánál, hiszen amilyen nagy melák, épp olyan gyámoltalan.
Ferkó örökölte az apja korbácsát, és vele a összes „ügyfelet”–, a szekér tovább is zörgött az aszfalton, és ez a legény is úgy füstölt, mint az apja, ha nem erősebben, és inni is úgy vedelt, mint Cubák, ha nem hatalmasabban…
A bögrecsárdák egymást érik, Csokoládtól Mártonházáig. Csak pénz legyen és giga hozzá. Tavaly aztán már nem is dolgozott, hanem csak alkoholizált a gyerek…
A lovak, szekér, szerszámok, a felszerelés, a homok, a gépek az udvarról – rekordsebességgel csorrantak le a torkán.
A nagyobbik legény az anyjukat okolta a kicsi elzülléséért. Kényezteti, mindig is kényeztette, aztán tessék. Ez van.
Addig s addig, szó szót hozott ki, Bandi derekasan helybenhagyta az édesanyját, majd öccsét is, amikor az holtrészegségen – véletlenszerű lucidum intervellumában – az anya segítségére tápászkodott… volna.
Sosem gyógyult meg, kiköhögte a lelkét Cubákné, árva zokszó nélkül ment el. Párnája alatt találtak húszmillió régi lejt, annak fele éppen elég volt a temetés meg a tor költségére, a másik felét elosztották. Bandi elcsámborgott valamerre, csak fél év múltán kerül elő, addigra az öccse is kiköltözött a hegybe, az új temetőbe.
Immár Andrásként: örült, hogy végre egymaga az úr a „birtokon”. Még mindig megvan a két ház, a bennvalókkal, gyümölcsös, veteményes, tizenkét hektár príma szántó, három hektár erdő, hat és fél hektárnyi legelő. És egy traktor, meg az arató-cséplő.
Ezzel a háttérrel pár év alatt akár megyebáró lehet az ember, ha ügyesen forgolódik.
Bandi be is indította a vállalkozást, szántatott, vettetett, arattatott satöbbi, de nem nézett az alkalmazottak körme alá.
Ő is folyton részeg volt, hát persze, hogy meglopták. Több alkalommal vitt új asszonyt a házhoz, azok, amilyen szépek voltak, annyira semmirekellők, úgyhogy szerre kalapálta s hajtotta el őket, a cédábbikat pláne anyaszült meztelenül ugrasztotta ki a rendőrparancsnok ágyából, és az apjuk-féle korbáccsal kergette végig a főutcán, míg csak ki nem futott a faluból a szerencsétlen. Alig néhány nap múlva elseperte a vonat. Furcsa, mert egyetlen motorvonat jár, délelőtt hegynek fel, este vissza –, és ez pont akkor ugrik elébe…
Boncoláskor derült ki: alaposan ellátták a baját, és ha nem helyezik a sínre, hát vonat nélkül is elszáll a lelke.
A gyilkosok nyomát sem bottal, sem de bot nélkül nem, ütötte senki.
Öntudatát vesztve aludt el a síneken, és hát na.
De a Bandi temetése volt a legnagyobb és legszebb.
Vele babrált ki a leggonoszabbul az élet.
Hiszen ő akkor ment el, mikor kutya is megvész a jó dolgától.
Amilyen tragikus, olyan drámai. Balladás búcsúztatót írt a kántor úr, felolvasta a sírnál. Szem nem maradt szárazon.
*
Most ott álldogál egy tizennégy éves lány a gazzal benőtt udvaron, és kissé báván néz körül. Nem ért semmit a világból. Mondták, menj csak be, hiszen minden, amit ott találsz, a tiéd. De csak az állig érő gyomerdő, a szűk ösvény a korhadt tornácig, a berobbant ajtó, a dohszag, a sok rozsdás konzervdoboz.
Sorolják, mi mindent örököl Sylvike.
Azt most pénzzé teszi Anyuka, aki az első felesége volt a Bandinak, és lesz saját lakása Syilvinek, városon, és lesz saját kocsija Syilvinek, és olyan cuccai, mint akármelyik topmodellnek. Syilvi olyan parti lesz, hogy nem is kell egyetemmel-mivel bajmolódnia, elég, ha leérettségizik, aztán elvégez valami trendi tanfolyamot. Nejlonfakultást. De ha utálja, hát vásárolnak valami menő diplomát.
Syilvinek száraz a szeme. Sajnálja az apukáját, mert amikor, ritkán, na jó, néha meglátogatta, elhalmozta minden jóval.
Holtbiztos, hogy a lányán kívül senkit sem szeretett Bandi. Már a Cubák tata halála után, az átíráskor elkészíttette a saját végrendeletét is: egyetlen örököse a lánya.
Az az összeg is őt illeti, amit Mr. Bagi hagyott Cubák tatának a ház rendezésére. Amit Cubák a takarékba tett, és Bandi sem nyúlt hozzá.
Több ezer dollár.
A nagyit is szerette Syilvi, hiszen a nagyi a lelkét is kitette volna érte. Mindig elsiratta. Hogy az Isten úgy megverte a családot.
– Nem tudunk szívből szeretni, aranyoskám. Ez a mi átkunk.
De Cubák mami tudott. Csak
ő sincs sehol.
Nincsen itt senki, senki –, csak ez az ordító kietlenség.
– Haza akarok menni – sírja Szilvi, és visszafordul, a kidőlt kapufélfa irányába.
– Szervusztok, örökre…
Valakik valahonnan integetnek, fekete karókon fehér ingfoszlányokat zörget a szél.
