.:: Vásárhely.ma ::.

Anyaországi alamizsna a Kemény családnak

Átverve és megalázva érzi magát Nagy Kemény Géza, a marosvécsi Kemény-kastély társtulajdonosa. Báró Kemény János unokája közleményben reagált egy, a várkastélyba látogató anyaországi turistacsoport gesztusára.

„Ez a szeretetország?” – teszi fel a közleményének első mondatában a kérdést Nagy Kemény Géza, akit a vécsi kastély társtulajdonosa és adminisztrátoraként megbotránkoztatott egy magyarországi turistacsoport megalázó gesztusa. Mint írja, a tizenkét éve látogatható létesítmény életében mindeddig soha nem történt olyan eset, mint augusztus 10-én, hétfőn. Ekkor egy anyaországi csoport erdélyi idegenvezetője azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy hétfői zárvatartásuk ellenére engedélyezze a kastélylátogatást. „Bár a szabadnapunkat töltöttük, és nem tartózkodtunk a helyszínen, jó szándékkal segíteni szerettünk volna nekik, hiszen hosszú utat tettek meg. A telefonon jelentkező idegenvezetőnek elmagyaráztam, hol találják meg a kulcsot, miként juthatnak be, és hol helyezhetik el a belépőjegyek árát. Örültem annak, hogy távollétünk és a hétfői zárvatartás ellenére lehetővé tehettem számukra a kastély meglátogatását” – mesélte portálunknak a mecénási tevékenységéről elhíresült báró Kemény János unokája. Mint mondta, később az idegenvezető visszahívta, és közölte, hogy a pénzt „adományként” otthagyták a kastélyban. A meglepetés akkor érte Nagy Kemény Gézát, amikor a tengerparton és a hegyekben töltött nyaralásáról hazatért: a csoport a belépődíj teljes összege helyett annak mindössze körülbelül 10 százalékát hagyta ott. „Nem az anyagi átverés zavar, hanem a megalázó hozzáállás” – nyomatékosította a Vásárhely.ma-nak a hosszas jogi huzavona után 2014-ben birtokba vett várkastély társtulajdonosa és ügykezelője. Hozzátette: nem várt különleges hálát azért, mert egy hétfői napon, amikor a világ legtöbb múzeuma zárva tart, ő hozzájárult a kastély kapuinak megnyitásához, de mélységesen elszomorítja, hogy a bizalmukkal és a vendégszeretetükkel valakik ilyen módon visszaéltek. „Kedves anyaországi magyar testvéreink! Kérünk benneteket, becsüljétek meg azokat, akik Erdélyben nap mint nap dolgoznak közös kulturális örökségünk megőrzéséért! Ne alázzátok meg azokat, akik bizalommal és szeretettel fogadnak benneteket! És ne feledjük Szabó Dezső sokat idézett gondolatát: »Minden magyar felelős minden magyarért«” – zárja közleményét Nagy Kemény Géza.

Kérdésünkre, hogy próbálta-e tisztázni az ügyet az idegenvezetővel, a Kemény család képviselője igennel válaszolt. Mint mondta, az illető nem érezte felelősnek magát.

Miután az ügy nyilvánosságra került, a közösségi hálózatokon ádáz – és számos esetben rendkívül sértő – adok-kapok vita alakult ki. Az egyik „megmondóember” pénzéhesnek nevezi a Kemény családot és a teljes erdélyi magyarságot. „Az szégyen számomra ebből az egész történetből, hogy a többéves pénzküldés után, a többmilliós magyarországi támogatások után még annyi fáradságot se vettetek, hogy elmenjetek, kinyissatok nekik a kastélyt és kellő módon fogadjátok őket! Másik szégyen, hogy ezek után még belépőjegyet is akartatok fizettetni velük” – írja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen diplomázott középkorú hölgy, hozzátéve, hogy hálátlan egy nemzet vagyunk. Más viszont azt javasolja a családnak, hogy többé még pénzért se engedjenek be efféle embereket. „Menjenek a Tiszába!” – üzeni. Nagy Kemény Géza szerint szerencsére nem jellemzőek az ilyen és ehhez hasonló szélsőséges megnyilvánulások.

Szucher Ervin