.:: Vásárhely.ma ::.

Megújult a fehéregyházi Petőfi Emlékhely

Felújították és kibővítették a fehéregyházi Petőfi Emlékhelyet. A megújult emlékmúzeumot és parkot vasárnap ünnepélyes keretek között avatták fel politikusok, egyházi vezetők, helyi és megyei elöljárók, valamint romániai és magyarországi vendégek jelenlétében.

Az ünnepség az Ispán-kútnál kezdődött koszorúzással, azon a helyen, ahol a hagyomány szerint Petőfi Sándor az 1849. július 31-i segesvári–fehéregyházi csatában elesett. A megemlékezés ezt követően a fehéregyházi unitárius templomban folytatódott, ahol Kovács István unitárius püspök mondott köszöntőt, az igehirdetést pedig Szabó László unitárius lelkész tartotta. Az ünnepségen Bajkó Edina színművész Petőfi Sándor verseiből adott elő válogatást.

Az istentisztelet után a résztvevők megkoszorúzták a múzeum udvarán álló emlékművet, majd megtekintették a felújított Petőfi Emlékhelyet és az új állandó kiállítást. A projektben közreműködő szakemberek román és magyar nyelven vezették körbe az érdeklődőket.

A korszerű múzeumi koncepció szerint kialakított tárlat Petőfi Sándor életét és munkásságát mutatja be, különös hangsúlyt fektetve utolsó napjaira és a fehéregyházi csata történelmi emlékezetére. A kiállítás a hagyományos történeti bemutatást modern múzeumpedagógiai és kiállítástechnikai megoldásokkal ötvözi.

Tarr Zoltán, Magyarország társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere hangsúlyozta: az új kiállítás célja, hogy a kultikus hős helyett az embert állítsa a középpontba, és Petőfi eltűnésének történetén keresztül mutassa be a szabadságharc tragédiáját.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy minden emlékhely egyszerre őrzi annak történetét, akinek emléket állít, és azokét is, akik fontosnak tartották az emlék megőrzését. Mint fogalmazott, a múzeum hozzájárul ahhoz, hogy a személyi kultuszon túl egy árnyaltabb, gazdagabb képet ismerhessünk meg Petőfi Sándorról.

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke kiemelte: Fehéregyháza jelentősége túlmutat egy történelmi helyszínen, hiszen a megújult múzeum azt szolgálja, hogy a nemzeti örökséget a jelen és a jövő nemzedékei számára is érthetővé és átélhetővé tegye. Mint fogalmazott, a beruházás három kulcsszava: megőrizni, megújítani és továbbadni.

A Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódó fejlesztés eredményeként megújult és kibővült emlékhely a jövőben korszerűbb körülmények között fogadja a látogatókat, és még teljesebb képet nyújt Petőfi Sándor életéről, valamint a fehéregyházi csata történelmi jelentőségéről.

Antal Erika