.:: Vásárhely.ma ::.

Vásárhely, a szecessziós város – képriport

Városnéző sétára hívott Soós Zoltán polgármester, aki vasárnap délelőtt történészként vezette az érdeklődőket a Bolyai térről a Kultúrpalotáig. A szecessziós város sajátosságait ismertette, a Marosvásárhelyre oly jellemző magyaros szecessziós jegyeit viselő épületekről, azok történetéről, építtetőiről beszélt.

Baumgartner Sándor tervei alapján készült el, a szerényebb költségvetés miatt visszafogottabb díszítéssel, ám így is elegáns, a teret és a várost meghatározó épület.

A 19. századig a mai Bolyai utca még a város szennyvízlevezetője volt. A környező utcanevek a foglalkozásokra, mesterségekre utaltak. A mai tér helyén állt az egykori Szent Miklós plébániatemplom, amelyet a 16. század végén lebontanak. A területet a református kollégium kapja, amely le is költözik oda a vártemplomból. A 18. század végén épül fel a ma is álló első épület, a Sáros utca felőli, addig ugyanis faépületekben működött az iskola.

A város legrégebbi polgári házai némileg átépítve. A klasszicista, barokk stílus mellett megjelenik a szecesszió. is.

Marosvásárhelyen körülbelül hatvan azoknak az épületeknek a száma, amelyeken látszik a szecesszió hatása. Néhol csak egy-egy ablak-, vagy kapudísz, másoknál ennél jóval több. A legismertebb szecessziós épület a Városháza és a Kultúrpalota, amelyek kimondottan a magyaros szecesszió jegyében épültek. Bernády György polgármester nem arra fektette a hangsúlyt, hogy minél előbb elkészüljenek és átadhassa ezeket, hanem a minőségi és maradandó alkotásra.

A Kultúrpalota, amelyre se az időt, se a pénzt nem sajnálta Bernády.
A Kultúrpalota fő homlokzata
A Kultúrpalota előcsarnoka
A felújított Tükörterem a Kultúrpalota egyik éke
A Tükörterem üvegablakai
A Kultúrpalota lépcsőháza

Az egykori Városháza szintén a magyaros szecesszió stílusában épült. Ma a megyei tanács és a prefektúra működik benne.
A Városháza tornya
A Városháza tornya és a Kultúrpalota
A magyaros szecesszió jegyei jól megfigyelhetők a részletekben is
Bernády György portréja a Városháza előcsarnokában
A Városháza előcsarnokának egyik jellegzetes szecessziós ablaka
A Városháza előcsarnoka
A Városháza előcsarnoka
A Városháza előcsarnoka és lépcsőháza
Az egykori Nyugdíjpalota a Kultúrpalota mellett
Az építtető polgármester, Bernády György emlékplakettje a Városháza előcsarnokában

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

23

Mire számít a választási kampányban?