.:: Vásárhely.ma ::.

Táncra perdítette az embereket a Maros Művészegyüttes

Az ifjú Népzenebarátok Napja keretében az utcán és a Kultúrpalotában perdítette táncra az embereket a Maros Művészegyüttes. A rendezvény célja felhívni a figyelmet a népzene fontosságára, a hagyományok megőrzésére.

Nyárádmenti dallamokat játszott az eseményen résztevő 35 zenész, Sinkó András, Bartis Zoltán, Ficzus László, Kisfaludi János, Füzesi Nándor, Gyárfás István, Varga Bence és tanítványaik. Az esemény a Színház-téren kezdődött, ahol a járókelők is tanúi lehettek az eseménynek és bátoríthatták a zenészeket. A koncert a Kultúrpalota előcsarnokában folytatódott, ahol a néptánckedvelők táncra is perdülhettek.

Barabási Attilával, a Maros Művészegyüttes igazgatója a Vásárhely.ma-nak elmondta, hogy a rendezvény célja az ifjú zenészek és népzenekedvelők összehozása, hogy együtt ünnepeljék a népzene szépségét. Barabási a Maros megyei néptánc és népzene iránti szeretetét kifejezve hangsúlyozta a fiatal tehetségek fontosságát, akikre a jövőben is számítanak a népzene területén. Az eseménynek az is alapvető szándéka volt, hogy erősítse a szakmai kapcsolatot a fiatal zenészek és a már elismert művészek között.

Majlát Zoltán fiatal zenész, aki szintén muzsikált a helyszínen, elárulta, hogy bár a felkészülés nem volt könnyű, de a rendezvény lehetőséget teremtett számára és más fiatalok számára is, hogy megmutassák a tehetségüket. „Szerintem nagyon jó kezdeményezés volt ez, mert manapság már kevesen szokták ezeket a népzenéket eljátszani, úgyhogy, ha megtehetjük azt, hogy eljövünk egy ilyen rendezvényre, és úgy játszunk, hogy mindenki láthassa és hallhassa azt, hogy milyen a népzene, akkor szerintem egy nagyon jó dolgot cselekszünk” – mondta.

Egy másik ifjú zenész, aki a nevét nem vállalta, a fiatalok szerepét hangsúlyozta a hagyományos dallamok ápolásában. „Fontos, hogy ne hagyjuk veszni hagyományos dalainkat, mert ezek a mieink, a mi hagyományunkhoz kötődnek és arra kellene törekedjünk, hogy minél tovább életben tartsuk ezeket”. A fiatal muzsikus arra is kitért, hogy az egyéni erőfeszítések és a közös munka révén végül mindenkinek sikerült hozzájárulnia a rendezvény sikeréhez, amely mindenképp dicséretre méltó. Az esemény legifjabb zenészei, Szatmári Imre László és Szász Csanád László is a fiatalok szerepének fontosságát emelték ki. „A fiataloknak is be kell kapcsolódniuk ezekbe az eseményekbe, ők is a részévé kell váljanak. Aki próbálkozik, az idővel belejön a zenélésbe, fejlődik, majd tovább tudja adni a tudását” – jegyezték meg a fiatalok.

Az Ifjú Zenebarátok Nemzetközi Szövetsége 1968-ban tartott kongresszusának határozata alapján november 20. az ifjú Zenebarátok világnapja. A szervezők szeretnék ezt a napot az elkövetkezendők is megünnepelni, bátorítva a népzene kedvelőket hagyományaik megőrzésére.

(Nyitókép: Barabási Attila)

Szabó Lajos Dániel

Balázs Laura

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

30

Mit kellene tenni a kiskorúak bűnbandái ellen?