.:: Vásárhely.ma ::.

Szeretetre biztatást kaptak útravalóul

Idén is folytatódott a hagyomány: a szesszió lejártával, a Studium–Prospero Alapítvány Trébely utcai Tanári Lakások Szakkollégiumának kertjében gyűltek össze a végzős orvosis és gyógyszerészetis diákok, valamint tanáraik.

A hagyományossá vált találkozón a végzősök szerenáddal búcsúznak oktatóiktól, illetve felavatják az évfolyam kopjafáját. Az idei rendezvényen dr. Vass Levente, a Studium–Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke fogadta házigazdaként a vendégeket. Elmondta, hogy kerüljenek a világ bármely pontjára, ez a hely, ez a kopjafa, a szülőföldjük mindig hazavárja a fiatal orvosokat. Külföldre menni és ott megismerni az orvostudományban aktuális innovációkat nem bűn, de akkor válnak ténylegesen a közösségük hasznára, hogyha hazahozzák ezt a tudást és az itthoni betegek szolgálatában alkalmazzák a külföldön tanultakat.

Dr. Nagy Előd professzor, a MOGYTTE rektorhelyettese is biztató szavakkal búcsúzott a fiatal kollégáktól, majd Nagy László unitárius lelkipásztor mondott áldást a kopjafa-avatón. Az általa választott ige, amit útravaló gyanánt megfontolásra ajánlott a fiataloknak, az 1 Korinthus 13:1 volt:

Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.

A rendezvény az alapítvány munkatársai által felkínált vacsorával és éjszakába nyúló jókedvvel zárult.

(Fotók: Studium Prospero Alapítvány)

vasarhely.ma

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

121

Tetszik, ahogyan az idén feldíszítették Marosvásárhely főterét?