„Ott van fenn a jók között”

Színházi emberek, színészek, rendezők, lapszerkesztők, írók, költők, volt és jelenlegi kollégák, irodalom- és verskedvelők töltötték meg csütörtök délután a marosvásárhelyi református temető ravatalozója előtti teret, ahol Kovács András Ferenc költőt búcsúztatták és kísérték utolsó útjára. Egykori barátai, kollégái, tisztelői álltak őrséget a koporsója mellett.

Ötvös József református lelkipásztor, a Vártemplom nyugalmazott lelkésze búcsúztatta Kovács András Ferencet, akiről, mint barátról, lelki, hívő emberről beszélt.

Markó Béla költő, az elhunyt egykori kollégája, barátja búcsúztatójában felidézte a több mint negyven évvel ezelőtti ismerkedősüket, amikor Kovács András Ferenc Szatmárnémetiben még középiskolás volt. „Szülei unszolására mutatta meg nekem és Gálfalvi Györgynek a verseit, el is hoztunk magunkkal néhányat, amelyek aztán hamarosan megjelentek a folyóiratban. Még Kovács Andrásként szignálta, amit nekünk ideadott, és utólag győztük meg, hogy vannak még közszereplők ezen a néven, hát változtasson valamit. Így kezdte használni második keresztnevét, a Ferencet is” – idézte fel az évtizedekkel korábbi emlékeket Markó, hozzátéve, hogy „fölösleges volt a mi buzgólkodásunk, hiszen a nagy költők eredetisége nem a nevüktől függ, nekik nincsen szükségük semmiféle megkülönböztetésre”. Ahogy mondta, meggyőződése, hogy „KAF a versei által tényleg itt marad közöttünk, csak bele kell olvasnunk, és máris látni, érezni fogjuk, ki volt ő. Nem vigasz ez, mert az embert semmi nem pótolhatja, sem vers, sem regény, sem kép, sem zene, de ha jól olvassuk a költőt, legalább elképzelhetjük, milyen az a világ, amelyben ő is élni szeretett volna”

KAF „szelíd volt, kedves volt, de kérlelhetetlenül igényes is. Igényes szerkesztő, majd főszerkesztő” – idézte fel a a búcsúbeszédében, amit azzal zárt, hogy András már mindent tud „az elmúltakról és eljövőkről” és ott van „valahol fent a jók között, akik kiérdemelték az örök derűt”.

Fotó: Bereczky Sándor