.:: Vásárhely.ma ::.

Önmagukról meséltek Ördög Nóráék

Az idei Vibe Fesztivál negyedik, egyben utolsó napján a híres magyarországi műsorvezetővel Ördög Nórával és férjével, a fényképészetben hírnevet szerző Nánási Pállal találkozhattak az érdeklődők.

A közönségtalálkozó fő témája a sztárházaspár által létrehozott Nánásiék brand volt, amellyel kapcsolatban számos érdekes részletet tudhattak meg az eseményen résztvevők. A beszélgetést, amelyet Nagy Edina, az MCC Egyetemi Program kolozsvári hallgatója moderált a kezdetben a pár mindennapi tevékenységeire irányult, különös tekintettel arra, hogy a család és a munka jelentette elfoglaltságok mellett, hogyan tudtak időt és energiát fordítani a vállalkozásaikra és a brand építésre. Nóra elismerte, hogy ez közel sem volt egyszerű és a mai napig sem az. Elmondta, hogy nagyon sokszor merül fel bennük a gondolat, hogy tevékenységeik valamelyikét abba kellene hagyni, de nem tudnak választani ezek közül. Bevallásuk szerint az egyik legtöbb munkát és ráfordított időt igénylő projektjük a vendéglátás volt a Balatonon, amitől minden ismerősük próbálta óva inteni őket, főként a rövid turistaszezonok miatt, de ez nem riasztotta el őket attól, hogy belevágjanak. Elmondták, hogy annak ellenére, hogy ma már vállalkozásaikat komoly háttércsapat segíti, a munkafolyamatok szinte mindegyikében aktivan részt vesznek. Nóra szerint a vállalkozás legnehezebb részét egyértelműen a HR-problémák jelentik, mivel különösen nehéz elhivatott munkaerőt találni egyes munkakörökben. Ugyancsak sok időt igényel szépségipari vállalkozásuk, amely Nóra bevallása szerint folyamatosan termékfejlesztési fázisban van, ezért gyakran igényli a személyes jelenlétét. Ezen felül a mindennapi terhek alól ők sem mentesülnek. „Ugyanolyan átlagos problémáink vannak, mint bármelyik másik családnak. Teljesen hétköznapi logisztikai problémák, mint például: hogyan jut el a geyrek az iskolába? Berakta-e az úszófelszerelését? A tankönyve otthon maradt. Nincs kihegyezve a ceruzája. Délután ki viszi el a szakkörre? Amúgy senkinek nem jutott eszébe bevásárolni, és nem lesz vacsora” – sorolgatta Nóra.

Nánási Pál szerint a vállalkozásaik és projektjeik mögötti siker főként az őszinte kommunikációjuknak köszönhető, ami a modern brand építés alapja. Véleménye szerint minden vállalkozónak jót tesz, ha enged magáról megtudni egy személyes történetet, pláne, ha a vállalkozás összefügg a személyével. Ugyanakkor nagyon fontos meghúzni az üzlet és az intimitás közti határt.

 

 

Szabó Lajos Dániel

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

62

Milyennek tartotta a Marosvásárhelyi Napokat?