.:: Vásárhely.ma ::.

Női vállalkozónak lenni Erdélyben – kihívások és eredmények

Ez a rendezvény azért hiteles, mert mindenki az őszinte, emberi történeteivel jön. Itt lehet beszélni nem csak a sikerekről, hanem a kudarcokról is, mert ez egy biztonságos közeg – így jellemezte a Női Vállalkozók Erdélyben nevű közösség harmadik alkalommal megrendezett országos találkozóját Czirjék Kati szervező a két napos rendezvény péntek délelőtti megnyitóján. A délelőtti előadások után, amelyek az akadémiai tudást hozzák a találkozóra, délutánonként hat workshop-ba csoportosulva beszélhetnek az Erdély minden részéből, de főként székelyföldről érkezett résztvevők a saját gondjaikról, sikereikről, személyre szabott kérdéseikre kaphatnak választ.

Elsőként Pál Tünde, a Kész Románia gazdasági vezetője beszélt arról a jelenlévőknek, hogy milyen is női vezetőként helyt állni egy férfiak uralta szakmában, hiszen az építőiparban tevékenykedő cég élén már több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik. Kiderült, hogy a matematika-fizika tanári végzettséggel rendelkező fiatal hölgy annó véletlenül lett titkárnő egy építkezési vállalatnál, és részesei lehettünk előadása folyamán annak, hogy miként vált gazdasági vezetővé, illetve azt is elmondta, hogy a sok év alatt hogyan próbált hiteles maradni, és nem férfiként viselkedve helyt állni egy férfias környezetben.

A legfontosabb erőforrás a csapat! – vonta le a következtetést Pál Tünde mondván, hogy az egészséges és jól működő munkakörnyezet szempontjából nagyon fontosak az emberi kapcsolatok, a csapatépítők, a megfelelő kommunikáció, amely mindig nagy kihívás. Ugyanakkor a felmerülő konfliktusokat azonnal ki kell mondani és megoldani, másképp tovább gyűrűzik. És ugyanailyen fontos vállalkozóként is segítséget kérni a megfelelő szakemberektől, amennyiben úgy érezzük, hogy szükségünk van erre – fogalmazta meg tanácsait a nagy cég gazdasági vezetője.

Ezen a rendezvényen a kávészüneteket is tudatosan szervezik hosszabbra, hiszen köztudott, hogy ilyenkor fontos személyes, és gyakran szakmai kapcsolatok alakulnak ki.

A szakmai rendezvény hangulata már az első pillanatokban barátságos volt: nem csak a vállalkozói élet kérdéseiről szólt, hanem igazi baráti környezettel készültek a szervezők: a finom kávé, sütemények és a rég nem látott barátok ölelései mellett játékkal is vártak mindenkit: nyomozásra hívták a résztvevőket, akik egy-egy borítékot húzva kapták meg a további utasításokat. A megfejtendő rejtvény nyitjára vasárnap, a találkozó végén derül fény.

Ugyanakkor a rendezvénynek otthont adó Sapientia EMTE marosvásárhelyi campusának aulájában egy gyönyörű piros telefon is a résztvevők rendelkezésére áll: ez egyfajta vendégkönyv, amelybe beleszólva bárki üzenetet hagyhat a szervezőknek.

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

93

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?