Hivatalosan is megnyitotta kapuit a 2025-ös VIBE Fesztivál, amely már nyolcadik alkalommal tölti meg élettel Marosszentgyörgy és környéke mindennapjait. A fesztivált megnyitó sajtótájékoztatón felszóllalt Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere, Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere, László Petra, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke és Hatos Attila, az Országos Magyar Diákszövetség elnöke.
A VIBE Fesztivál fontosságáról és hasznáról szólva a sajtótájékoztató résztvevői egyöntetűen hangsúlyozták, hogy az esemény messze túlmutat egy hagyományos zenei fesztiválon, és komoly turisztikai, gazdasági, valamint közösségépítő szerepet tölt be Maros megyében és Marosvásárhelyen. Péter Ferenc kiemelte, hogy a VIBE nemcsak helyieket, hanem a környező megyékből, és reményeik szerint külföldről is vonz látogatókat, ami növeli a régió turisztikai értékét. Hozzátette, hogy a Maros Megyei Tanács anyagilag is támogatja a fesztivált, mert ezzel hozzájárulnak Maros megye és a térség népszerűsítéséhez. Ehhez az állásponthoz csatlakozott Kovács Mihály Levente is, aki szerint a város élhetőségéhez nemcsak jó utak és egészségügyi szolgáltatások tartoznak, hanem olyan programok is, amelyek kikapcsolódási és közösségi élményeket nyújtanak a fiataloknak.
Marosvásárhely alpolgármestere úgy látja, a VIBE ilyen szempontból kiemelten fontos, mert a fesztivál túlmutat azon, hogy szórakoztatja a fiatalokat, mivel egyfajta nyári egyetemként is működik, ahol közösségek épülnek és generációk köttetnek össze; gazdasági hatása is jelentős, hiszen a szálláshelyek és a vendéglátóhelyek is teljes kapacitással működnek, ami azt mutatja, hogy a város befektetése a fesztiválba megtérül.
Sófalvi Szabolcs Marosszentgyörgy szemszögéből hasonlóan értékelte a fesztivál hatásait. Arról beszélt, hogy a VIBE Marosszentgyörgy hírnevét messze viszi, hiszen fiatalok térnek vissza a fesztivál miatt, meglátogatják a település nevezetességeit, és az esemény idején a környék boltjai, kávézói, éttermei többszörös forgalmat bonyolítanak le. Ugyanakkor ő is kiemelte, hogy a fesztivál többet kínál mint szórakozási lehetőséget a fiatalok számára, például napközben értékes előadásokat, beszélgetéseket a kábítószer-prevencióról, karrierépítésről vagy mentális egészségről, így a fiatalok szellemi fejlődését is támogatja.
A sajtótájékoztatón felszólalók személyes színpadi élményeiket is megosztották, amelyek jól mutatják, hogy mennyire meghatározóak lehetnek ezek a pillanatok mindannyiunk életében. Kovács Mihály Levente arról beszélt, hogy a Vásárhelyi Napokon, amikor Demjén Ferencnek adott át díjat és köszöntőt kellett mondania a közönség előtt, hatalmas kihívás volt számára, mivel bár a nyilvános beszédben van tapasztalata, ekkora közönség előtt korábban sosem szerepelt, és ez felejthetetlen élményként maradt meg számára.
Péter Ferenc egy 25 évvel ezelőtti emléket idézett fel, amikor Szovátán, az első Medvetó születésnapokon közel tízezer ember állt a színpad előtt, és amikor beszédet kellett tartania, barátjától, Nagy István művésztől tanulta meg, hogyan győzze le az izgalmát: „lépj oda hátra, s a láda mellett van egy üveg mély levegő, abból igyál egy kortyot, utána minden helyre jön”, ami számára örök tanulság maradt arról, hogyan koncentráljon a feladatra, az izgalmat legyőzve.
Sófalvi Szabolcs elárulta, hogy gyerekkorától kezdve szeret zenélni, hegedülni, énekelni és egyszer a Marosszentgyörgyi Napokon, amikor az egyik népzenei előadó váratlanul nem érkezett meg időben, elővette a hegedűjét és addig játszott, amíg a fellépő megérkezett, humorosan hozzátéve, hogy ha a VIBE-on is történne ilyen, szívesen vállalna mini koncertet.
László Petra számára a KMDSZ Diáknapok egyik legkülönösebb pillanata maradt meg szép emlékként, amikor a teljes önkéntes csapattal álltak a színpadon, és több ezer diák skandálta nekik, hogy „szervez team!”, így elismerve az önkéntesek fáradságot nem ismerő munkáját. László Petra szerint ez egy leírhatatlan érzés volt, hiszen ekkor érezte igazán, hogy a kemény munka meghozta gyümölcsét. Hatos Attila az anyák napjára szervezett eseményeket emelte ki, amelyek szerinte mindig az év legszebb pillanatai közé tartoznak, mivel nagyon megitt élménynek tartja azt amikor a gyerekek előadhatnak egy produkciót az édesanyjuk számára.
László Petra felidézte, hogy a VIBE Fesztivál ötlete a KMDSZ irodájában született és a diákszervezet a kezdetektől fontos szerepet vállalt a lebonyolításban, és büszkék rá, hogy több mint 320 önkéntessel dolgoznak a háttérben, akik közül sokan visszatérők, ami szerinte azt bizonyítja, hogy erős, összetartó közösség alakult ki a VIBE körül, és ez a fesztivál egyik legnagyobb értéke.