.:: Vásárhely.ma ::.

Megvédenék az évszázados temetőket

„Több nagyvárosban, így Nagyváradon, vagy Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben is fel akarnak számolni egy-egy régi sírhelyet, mert nincs hely az újaknak. Erre két megoldást javasoltunk: törvénnyel védjük meg a régi sírhelyeket, és az új temetők létesítéséhez módosítjuk a kisajátítási törvényt” – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a Szövetség törvénymódosítója kapcsán, amelyről kedden döntött a parlament felsőháza.
A szenátus plénuma arról az RMDSZ-es javaslatról döntött, amely a kisajátítási törvényt egészíti ki, és amely megengedi a hatóságoknak, hogy új temető létesítése miatt is területeket sajátítsanak ki. „Az örök pihenőhelyeket tisztelni kell, a múltat tisztelni kell. Az új sírhelyek létesítése viszont egy gond, amelyre megoldást kell találni. Erre írtunk egy törvénymódosító javaslatot, amelyet elfogadott ma a szenátus”– idézi az RMDSZ híroldala Cseke Attila nyilatkozatát. A tervezetről, amelynek kezdeményezője Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselő, elsőházként döntött a szenátus. Ez a képviselőházi döntést és a kihirdetést követően léphet érvénybe. Emellett a Szövetség egy másik javaslatot is iktatott, amely kimondja: nem szabad a régi sírhelyeket háborgatni akkor sem, ha nincs több hely a meglévő temetőkben, újabb temetőket, újabb sírhelyeket kell létesíteni. A második tervezet is a parlament döntésére vár.

Míg az önkormányzati fennhatóság alatt áló váradi Rulikowski és a kolozsvári Házsongárdi temetők adminisztrációja szemet huny a régi magyar sírok románosítása fölött, Marosvásárhelyre nem jellemzők az efféle gondok. A városi sírkertekben még van hely, a felekezeti temetőkben pedig az egyház igyekszik tiszteletben tartatni a jóérzés szabályait. „Mi aláíratunk egy nyilatkozatot az új tulajdonossal, amelyben kötelezzük a síron lévő régi nevek megőrzésére. A vevők 99 százaléka ezt tiszteletben tartja, a fennmaradt egy százalékkal meg veszekednünk kell ahhoz, hogy jobb belátásra bírjuk” – mondta el a Vásárhely.ma-nak Nemes István, a város legrégebbi sírkertje, az 1636-ban létesített református temető adminisztrátora. A temetőgondnokság ugyanakkor azt is kéri az új tulajdonosoktól, hogy ne változtassanak a régi sírok formáján és ékesítésén. Ezek az épített örökség részét képez(het)ik.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

93

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?