Egyre közelebb kerül a város az új Maros-hídhoz, a híd meg egyre közelebb a garzonlakáshoz.
Cseke Attila fejlesztési miniszter aláírta azt a rendeletet, amely biztosítja a vásárhelyi új Maros-híd megépítésének finanszírozását az Anghel Saligny program keretében. A projekt teljes költségéből 43 millió lejt az RMDSZ-es politikus által vezetett tárca biztosít, a fennmaradó összeget pedig a helyi költségvetésből az önkormányzat fedezi. A szövetség helyi vezetői szerint most, hogy a finanszírozás biztosított, megkezdődhet a tervezési folyamat felülvizsgálata és véglegesítése.
A város ügyvivő polgármestere, Kovács Mihály Levente a Vásárhely.ma-nak elmondta, Tisztában van azoknak a lakóknak az elégedetlenségével, akik az új híd közelségét kifogásolják, de mindenekelőtt az összlakosság igényeit kell figyelembe venniük. Mint kifejtette, a városnak nem egy-, hanem további két-három hídra is szüksége volna. Az elöljáró azzal próbálta nyugtatni a Kárpátok sétányán lévő garzonblokk lakóit, hogy a hidat egyrészt hangszigetelő elemekkel látják el, másrészt mindössze kétsávosra tervezik, amelyen a buszokon kívül más nagy kapacitású gépkocsi nem haladhat át. A kamionforgalmat a környező kacskaringó utcák szűkös mérete sem tenné lehetővé.
Mint emlékezetes, a 2020-as választásokat megelőzően Soós Zoltán azzal kampányolt a környék lakói körében, hogy megválasztása esetén a garzon szomszédságába tervezett hidat nem a tömbház és az uszoda közötti részen fogják megépíteni. A tisztsége gyakorlásától eltiltott városvezető utólag azzal magyarázkodott, hogy egy új terv készítése és engedélyeztetése időbe telne, ráadásul a finanszírozás elveszítéséhez vezetne.