.:: Vásárhely.ma ::.

Lomtalanítás fuvarozási önrésszel

Több éves szünet után augusztus 21-én Marosvásárhelyen elkezdődött a lomtalanítási akció. A megszokottól eltérően ezúttal a lakosoknak kell elszállítaniuk a megunt vagy meghibásodott nagy méretű tárgyaikat.

Hosszas kihagyás után lomtalanítási akciót szervez az önkormányzat. Aki szabadulni szeretne régi bútoraitól, állatketrecekeitől, játékaitól, lecserélt ajtóitól, ablakaitól, tükrétől, szőnyegeitől és egyéb nagy méretű tárgyaitól, elszállíthatja őket a Raktár utca 24. szám alatt található gyűjtőpontra. Ugyanitt le lehet adni az elektromos és elektronikai hulladékokat is, a villanykörtétől a hűtőszekrényig vagy gépkocsi-akkumulátorig.

Akinek nem annyira sürgős, várhat szeptember elejéig, akkor már a lakóövezetekben is megjelennek a kimondottan erre a célra szolgáló konténerek. Arra a kérdésre, hogy hány konténert és hova helyeznek el, Borsos Csaba, a polgármesteri hivatal szóvivője nem tudott pontos választ adni. Mint mondta, egyelőre még nem született végleges döntés. Azt viszont megígérte, hogy időben tájékoztatják a lakosságot.

A bejelentést követően volt, aki üdvözölte a rég várt lomtalanítást, más meg azt nehezményezte, hogy a városháza által leszerződtetett köztisztasági vállalat miért nem vállalja a fölöslegessé vált tárgyak elszállítását úgy, ahogyan 2020-ig történt. Egy nyugdíjas olvasónk megjegyezte, hogy ő mindössze egy régi konyhaasztaltól szeretne megválni, de nincs mivel elszállítania a Tudorból a Raktár utcába. „A autóm nincs, a fiam Magyarországon él, a taxiba nem fér be. Egyedül még a gyűjtőpontig sem tudom elcipelni. Fogadjak tehertaxit? Eddig miért lehetett a kapu elől elszállítani a lomot, most meg nem lehet? Pedig sokkal többet fizetünk a szemét elviteléért” –  panaszkodott a Tulipán utcában lakó idős személy.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

399

Miként vélekedik Dorin Florea jelöltségéről?