.:: Vásárhely.ma ::.

Lemondott Péter Ferenc

Lemondott a Maros megyei RMDSZ-elnöki tisztségéből Péter Ferenc, aki a szuperválasztási évben a szintén általa vezetett megyei önkormányzatra szeretne inkább összpontosítani.

Rendhagyó sajtótájékoztató keretében jelentette be lemondását az RMDSZ megyei elnöki tisztségéből Péter Ferenc. A vezető politikust tizenegy társa vette körül, amikor rövid nyilatkozatban ismertette szándékának hátterét.

Nem játékirányító, hanem gólerős csatár lenne

„Nyerni akarunk Maros megyében, szervezetünk a legnagyobb az országos szervezetben és a legerősebb politikai Szervezet Maros megyében. Erős szervezetre, hatékony munkamegosztásra, és minden tenni akaró emberre szükségünk van. Minden pozícióban helyt kell állnunk, és erősítenünk kell a támadósorunkat. Most egyszerre több csatárra is szükségünk lesz. Új támadó játékosokra is. A siker kulcsa, hogy a megyei szervezet élén is nagy erővel vágjunk neki az idei kampány-szezonnak. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke a következő időszakban irányító középpályásként kell játsszon, míg a Maros Megyei Tanács elnöke a középső csatár szerepét tölti be és gólt kell szerezzen. Mindkét feladatot egy ember nem tudja kifogástalan módon ellátni, ezért döntöttem úgy, hogy elnöki mandátumomat a szervezetnek visszaadva, lehetőséget teremtek az RMDSZ-nek új játékost is hívni a támadósorba” – érvelt Péter.

A szuperválaztási év vezetett a döntéshez

Mint indokolta, a továbbiakban az általa elnökölt megyei önkormányzatra szeretne összpontosítani. Péter Ferenc szerint, ha az RMDSZ nyerni akar, meg kell ossza a munkát: a megyei tanács élén szintet kell lépni a fejlesztések terén, a megyei szervezetben pedig a kampány tekintetében. Megítélésében ez a két fontos feladat két teljes embert kíván.

Felvetésünkre, hogy ezelőtt négy évvel is azonos helyzetben volt, mégsem mondott le, Péter Ferenc azt válaszolta, hogy 2020-ban nem szerveztek négy, EU-s, helyhatósági, parlamenti és elnökválasztást. „Nagyon nehéz volna mindkét helyen megfelelőképpen helytállni és mind a tanácsra, mind az RMDSZ-re úgy összpontosítani, hogy egyik érdek se sérüljön” – magyarázta a Vásárhely.ma-nak az elnök, aki szerint a szervezet élére most egy személy kell, aki maximálisan tud fókuszálni az RMDSZ megerősítésére, a kampány koordinációjára és a választók mozgósítására.

Péter Ferenc lemondását elfogadta a Területi Állandó Tanács, majd pénteken tudomásul veszi Területi Képviselők Tanácsa is. Az új elnököt választó küldöttgyűlést előreláthatólag február 9-re tűznék ki. Addig is Csibi Attila ügyvezető elnök irányítja  a megyei szervezetet. Kérdésünkre, amely a Péter mögé felsorakozó 11-nek szólt, hogy felkérés esetén közülük ki vállalná a jelölést, a leköszönő elnök válaszolt, mondván, hogy meggyőződése szerint bármelyikük.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

30

Mit kellene tenni a kiskorúak bűnbandái ellen?