Marosvásárhelyen szívmelengető példa született arra, mit jelent a közösségi összefogás és a szívből jövő segítségnyújtás. A Tudor Vladimirescu Általános iskola és a Liviu Rebreanu Általános iskola diákjai, szüleik és tanáraik összefogtak, hogy a Lidia Gyermekotthon lakói számára otthonosabbá, barátságosabbá és élhetőbbé tegyék mindennapjaikat.
A kezdeményezés Böjtfő vasárnapján indult, amikor az iskolák pénzadománygyűjtést hirdettek a gyermekotthon javára. A közösség példás módon mozdult meg: sok kicsi sokra ment, és az összegyűlt adományból végül két teljes szoba felújítására is lehetőség nyílt – számolt be a Vásárhely.ma-nak Grümann Aida osztályfőnök.
A húsvét előtti napokban a két iskola képviselői átadták az összeget a gyermekotthon számára, majd szülők bevonásával megkezdődtek a felújítási munkálatok. A Tudor Vladimirescu Általános iskola egy, a Liviu Rebreanu Általános iskola pedig egy másik szobát vállalt fel, és újított fel teljes egészében – a festéstől a berendezésig. A szükséges anyagokat és bútorokat az adományból vásárolták meg, a munkát pedig önkéntesen, szülői segítséggel végezték el.

A felújított szobák otthonosak, melegek és ízlésesek lettek – igazi élettér, ahol a gyermekek jól érezhetik magukat. Az átadást követően szeptember 12-én az elkészült szobákat diákok, szülők, tanárok és támogatók közösen tekintették meg, az eredményért mindenki büszke lehetett arra, amit együtt elértek.
,,Ez a kezdeményezés nem csupán egy segítő szándékú gesztus volt – hanem egy hosszú távú gondoskodás kezdete. A cél most az, hogy a példát más iskolák is kövessék, és közösen folytassák a Lidia Gyermekotthon további szobáinak felújítását. Ha minden intézmény csak egy szobát vállal, rövid időn belül az egész otthon teljesen megújulhat.
Egy szoba, egy iskola – egy otthon ,egy közösség. Tegyünk együtt azért, hogy minden gyermek szeretetteljes, méltó környezetben nőhessen fel!” – hívta fel a figyelmet Grüman Aida.









