.:: Vásárhely.ma ::.

Kánikula és hőségriadó a hét végéig!

Maros megyében június 19-től 22-ig sárga kódjelzésű kánikula van érvényben. Ennek következtében hőhullámokat (33-35 fok közötti csúcsérték), nagyfokú hőérzetet észlelhetünk a következő napokban.

Ezért mindenkinek – de főleg az időseknek és betegeknek azt tanácsolják, hogy kerüljék az utazást délelőtt 11 és este 6 óra között. Mindenki számára ajánlott naponta 1,5-2 liter folyadék fogyasztása – ez elsősorban víz, illetve gyümölcslevek és tea legyen, fogyasszanak joghurtot, gyümölcsöt és zöldséget, és kerüljék a nehéz, zsíros ételeket, az alkoholt, a túlzott mennyiségű koffeint és cukrot tartalmazó élelmiszereket. Emmellett lehetőség szerint viseljünk bő, világos színű ruházatot – tanácsolják az Egészségügyi Minisztérium szakemberei.

A lakásban a hőmérséklet emelkedésének korlátozása érdekében ajánlott a napsütésnek kitett ablakokat nap közben bezárni, a redőnyöket és/vagy függönyöket behúzni. Az ablakokat késő este, éjszaka és kora reggel érdemes kinyitni és hagyni, hogy a léghuzat átjárja a lakást. Ajánlott ugyanakkor lekapcsolni vagy csökkenteni a mesterséges fény intenzitását, és kikapcsolni minden olyan elektromos készüléket, amelyre nincs szükség.  Csecsemők és kisgyermekek esetében ajánlott minél hűvösebb és túlzott páratartalom- és huzatmentes környezetet teremteni. Ugyanakkor ajánlatos várni az új élelmiszerek bevezetésével ebben az időszakban. Megfelelő folyadékpótlásról kell gondoskodni, a csecsemőket pedig igényük szerint kell szoptatni. A csecsemő vagy az anya rosszullétének legkisebb jelére ajánlott azonnal jelentkezni a háziorvosnál.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ivóvíztartályokat állított fel a város főbb pontjain: a Színház téren, a Rózsák terén, a Győzelem tér 3. szám alatt, a marosvásárhelyi várban, a Somostetőn, néhány negyedbeli játszótéren, illetve az összes agrár-élelmiszeripari piacon.

 

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

139

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?