.:: Vásárhely.ma ::.

Június 9-én két választás egy napon

Elfogadta a kormány pénteki ülésén az európai parlamenti és a helyhatósági választások egyidejű lebonyolításával kapcsolatos intézkedésekről szóló sürgősségi rendeletet. Ezt azt jelenti, hogy most már biztos: mindkét választást június 9-én tartják Romániában. Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért eddig öten jelentkeztek be.

Mihai Constantin kormányszóvivő elmondta, a jogszabály szerint a választási időszak március 12-én kezdődik, és a választási eredmények Hivatalos Közlönyben való közzétételétől számított harmadik napon ér véget. Az egyik legfontosabb változás az, hogy a külföldi szavazókörökben nem lesznek kézírással vezetett pótlisták, a választási részvételt monitorozó informatikai rendszert fogják használni, tájékoztatott Toni Greblă, az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.

Mint korábban megírtuk, Marosvásárhely polgármesteri tisztségére többen is pályáznak: Soós Zoltán jelenlegi városvezető mellett  még tavaly nyáron, postaládákban elhelyezett román nyelvű szórólapok által bejelentkezett a 2024-es helyhatósági választásokra Radu Pescar, a térség egyik legsikeresebb üzletembere, 2020 óta önkormányzati képviselő. Szintén 2023-ban, december folyamán Rodica Baciu, a Materom cégcsoport vezérigazgatója is bejelentette, hogy megpályázná Marosvásárhely polgármesteri székét. Mint állítja, Istentől kapta a sugallatot. Idén februárban a polgármesteri hivatal előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette be Horaţiu Suciu szívsebész, hogy lemondott a Nemzeti Liberális Pártban betöltött összes tisztségéről, és független jelöltként megpályázza Marosvásárhely polgármesteri tisztségét. Legutóbb, március elején, a Szabad Emberek Pártja (POL) is bejelentette, hogy Radu Bălaș újságírót indítja a helyhatósági választásokon a polgármesteri székért.

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

358

Miként vélekedik Dorin Florea jelöltségéről?