Május 6-án, délután 4 órától szervezik meg a Civil Kávéházat „A civil szervezetek szerepe Maros megyében” témában. Az esemény lehetőséget teremt arra, hogy a civil szféra, a közintézmények és a helyi közösség képviselői közösen gondolkodjanak a közösséget érintő kérdésekről.
Május 9-én, a Rózsák terén, délelőtt 11 és este 6 óra között a civil szervezetek interaktív standokon mutatják be tevékenységeiket, lehetőséget kínálva a közvetlen találkozásra és párbeszédre.
13 órától kerül sor a Civil Szolidaritás Menetre, amelyhez minden érdeklődő csatlakozhat, kifejezve támogatását a civil szervezetek és az önkéntesek munkája iránt.
A Virágóra környékén kulturális programok és figyelemfelkeltő flashmobok várják az érdeklődőket.
A Civil Szervezetek Vására évről évre lehetőséget teremt arra, hogy a különböző területeken működő szervezetek bemutatkozzanak, új önkénteseket vonzzanak, valamint felhívják a figyelmet a személyi jövedelemadó 3,5%-ának felajánlására, ezáltal is erősítve a közösségi összefogást.
A szervezők várják a civil szervezetek jelentkezését 2026. április 24-ig, az alábbi űrlap kitöltésével:
https://forms.gle/jnQwQZV3hBUTZ3ki7
További információk: 0265 311 727.
Az eseményt a Divers Egyesület, a Maros Közösségi Alapítvány, a Transilvană Alpha Alapítvány és a Mâini Unite Egyesület szervezi
Fotó: Archív









