Ida néni tanácsai Fedák Sárinak

Csepreghy Ferencné, Rákosi Ida, az ura Csepreghy Ferenc író, sok népszínmű, köztük a Piros bugyelláris szerzője.

Rendkívül hálával gondolok Ida nénire, mert talán senkitől sem tanultam annyit életemben, mint tőle. Nyitott szemekkel járni, szélesen, erősen lélegzeni, nemcsak nézni, de látni is… Ezt én mind tőle tanultam. Az a kis jelentéktelen, sovány, egyszerű asszony egyike volt a legnagyszerűbb embereknek. Mindég tiszta feketében, térdig érő haja őszbe csavarodva egy nagykontyban a fejére tűzve, szabad homlokkal, mikor nesztelen lépésekkel bejött a szobámba, és halkan, kivétel nélkül mindig érdekesen beszélni kezdett, nem adtam volna oda magam a világért sem. Minden szépért könnyekig tudott lelkesedni, amellett józan, végtelen okos, rengeteget olvasott, a világon mindent tudó, a világon mindenhez értő, tökéletes lény volt. Azt mondja nekem egyszer ez a kitűnő Ida néni: „Annyi sok pénzt költ. Ne dobálja úgy. Spóroljon egy kicsit”

„Ida néni, drága! Olyan nehéz az a spórolás, mikor ezek a rongyok, amiket hordok, olyan rettenetes sokba kerülnek az embernek…”

„Lássa, éppen ezekre a rongyokra nincs semmi szükség. Egy színésznő nem él, csak a színpadon. A színpadra, lássa, arra lehet költeni. Arra már én is azt mondom, hogy tessék, amennyit csak bele tud tömni, mert az a mesterségéhez tartozik. Semmi sem elég finom és elég jó és elég drága, ha a mesterségről van szó. A magánéletében erre semmi szükség nincs.

Egy színésznő a színpadon ragyogjon, ne az utcán. Az utcán különben is csak az az elegáns asszony, akit nem lehet észrevenni. Isten őrizze meg magát attól, hogy a mestersége valahol mostohagyerekként szerepeljen az életében, mert ezerszer jaj annak, akivel ez megtörténik. A deszkák abban a pillanatban olyat vágnak vissza, hogy szédülten esik össze, és sok idő elmúlik addig, míg ismét magához tér.

(Fedák Sári: Feljegyzéseim életemről és eddigi pályafutásomról, Pesti Hírlap Vasárnapja, 1928. május 20. / 21. szám)