.:: Vásárhely.ma ::.

Hétvégi sportágválasztó

Szeptember 23-án, szombaton és 24-én, vasárnap sportág választóra várja a SportOK! Egyesület a gyerekeket a Víkendtelepre, illetve a sportrepülőpályára. A sport iránt érdeklődők közel 40 féle sportágat próbálhatnak ki, olyan mozgásformákat, amelyeket Marosvásárhelyen, illetve a környéken szervezett formában, klubokban művelni lehet.

Szombaton a Víkendtelepen lehet kipróbálni több műfajt, vasárnap pedig a sportrepülőtéren lehet megtekinteni a kisrepülő kiállítást és a repülős bemutatót, valamint előzetes bejelentkezés és díj ellenében kipróbálni a  séta- és a tandemrepülést.
A sportágválasztó szervezői részéről Nagy Emőke elmondta, a slágersportágak – a labdarúgás, kosárlabda, kézilabda – mellett olyan különlegességeket is ki lehet próbálni a helyszínen, mint a vívást, vagy a lovaglást is, ahogy az íjászatot, a kajak-kenut, valamennyit biztonságos körülmények mellett. Lesz még falmászás, sakk, tenisz, asztali tenisz, a küzdő sportoknak többféle fajtája, valamint a gyerekek és fiatal felnőttek örömére a táncok többféle műfaja: modern tánc, társasági tánc, latin-amerikai és a jelenleg egyik nagy kedvenc, a street-dance, az úgynevezett utcatánc is bemutatkozik.

Meglepetés újdonság

Nagy Emőke elmondta, kevesen tudják, és számukra, szervezők számára is kellemes meglepetésnek számított idén, hogy Marosvásárhelyen több galambtenyésztő is tevékenykedik, akik világviszonylatban az élvonalba tartoznak a távrepülés, a távrepülő galambok versenyeztetése terén. Szombaton több gyűjtő is bemutatkozik a rendezvényen, ahol egy rövid, de nagyon látványos közös bemutatóra is készülnek: mintegy 50 galamb fog egyszerre kirepülni a ketrecből.

Szombaton a víkendtelepi sportpályákon délelőtt 10-től délután 3 óráig várják a sportolni vágyó gyerekeket, vasárnap pedig a sportrepülőtéren délelőtt 10 órától délután 2-ig.

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

23

Mire számít a választási kampányban?