.:: Vásárhely.ma ::.

Gyászol az orvosi társadalom

Szombaton hajnalban elhunyt Bățagă Tiberiu marosvásárhelyi orvosprofesszor. Az ismert ortopéd szakembert 63 éves korában, a kórház intenzív osztályán érte a halál.

A Maros Megyei Sürgősségi Kórház ortopédiai és traumatológiai klinikájának volt vezetőjét csütörtökön este szívinfarktus érte, ezt követően állapota válságossá vált.

Tibi, ahogyan barátai és kollégái becézték, néhány évvel ezelőtt Ausztriában koszorúér-műtétén esett át, miután az osztrák orvosok kiderítették, hogy nem sokkal azelőtt lábon húzott el egy szívinfarktust. Hosszas lábadozás után visszatért a kórházba, de nem maradhatott sokat a klinika élén. Tizenhét év után, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vitatható döntése alapján kénytelen volt lemondani. Az igazságtalannak érzett döntés meg az azt követő bírósági per felemésztette, ez is hozzájárulhatott a szívprobléma kiújulására – vélekedett a Vásárhely.ma-nak nyilatkozó utódja, dr. Sólyom Árpád.

A második szívinfarktusát megelőző órákban Bățagă még a marosvásárhelyi várban sétált, fagyizott és viccelődött az unokáival.

Sólyom Árpád portálunknak elmondta, bár tudtak a korábbi egészségügyi gondjairól, kollégáit valósággal sokkolta volt főnökük halálhíre. „Bățagă Tibi orvosként, tanárként és emberként mindig a helyzet magaslatán állt. Főnökként soha nem kezelt le senkit, próbált kollégáinak és beosztottjainak segíteni. Nagyon sok diák ment át a kezén, azok is elmondhatják, hogy mennyire felkészült oktató volt” – fejtette ki Sólyom Árpád, aki néhány hete vette át a klinika irányítását. Szerinte Bățagă Tiberiu halálával nem csak az orvosi társadalom, de a vásárhelyi közösség is nagyot veszített.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?