A napokban több helyen is látható volt, hogy elbontják, szétszerelik a fedett buszmegállókat. Soós Zoltán polgármester Facebook-oldalán tette közzé a hírt, amely szerint európai uniós támogatásból felújítják Marosvásárhely valamennyi buszmegállóját, az elbontott buszmegállók helyébe újakat szerelnek.
Marosvásárhelyen 137 buszmegálló és 3 végállomás felújítását kezdték el, aminek első lépéseként lebontották azokat a fedett építményeket, ahová be lehetett állni, vagy ülni. Ezek helyére megöntik az új megállók alapját. Az európai uniós projekt keretében felújított megállók közül 60 darab lesz fedett szerkezetű.
A tervek szerint ezek mindenikében digitális kijelzőn jelenik majd meg a buszok valós idejű menetrendje. Az autóbuszokban található GPS rendszerrel összekapcsolva percre pontosan mutatja majd a kijelző, hogy az utasoknak mennyit kell még az adott autóbuszra várniuk.
Azokon a helyeken, ahol a járdaszélesség vagy a helyi területviszony nem teszi lehetővé, kisebb méretű szerkezeteket fognak elhelyezni, de a járművek érkezését ott is digitális kijelzőn lehet majd követni.
Érdekelhet:
Marosvásárhelyi minisztere is lenne a kabinetnek
Marosvásárhelyi minisztere is lenne a Mureşan-kabinetnek – amennyiben a parlamenti többség megszavazza az új kormányt. Jelen pillanatban erre azonban csekély esély mutatkozik. Ötvös Koppány Bulcsú személyében...
2026. szeptember 25.
Új központ segítheti a családon belüli erőszak áldozatait Maros megyében
Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz, amely a családon belüli erőszak áldozatainak és gyermekeiknek nyújtana komplex támogatást. A Maros Megyei Tanács döntése értelmében a megyei szociális és...
2026. szeptember 25.
333 millió lej folyt be – de mire elég ennyi pénz?
Marosvásárhely önkormányzata az első félévben 333 millió lej bevételt könyvelt el. Ez első látásra jelentős összegnek tűnik, a város saját terveihez képest azonban már árnyaltabb a kép: június végéig a 481,76 millió...
2026. szeptember 22.
Legfrissebb
Jung Ildikó Hazatérése
2026. szeptember 27.
Marosvásárhelyi minisztere is lenne a kabinetnek
2026. szeptember 25.
Új központ segítheti a családon belüli erőszak áldozatait Maros megyében
2026. szeptember 25.
Albániai Kalandjaim
2026. szeptember 25.
Országos ezüstérmet szerzett a marosvásárhelyi Móreh Tamás
2026. szeptember 24.
Az Állatok Világnapja a Marosvásárhelyi Állatkertben
2026. szeptember 24.
KULT FESZTIVÁL 2026
2026. szeptember 23.
Istentisztelet helyett TikTok-ozás?
2026. szeptember 22.
333 millió lej folyt be – de mire elég ennyi pénz?
2026. szeptember 22.
Új menedzsert keres a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
2026. szeptember 21.
Legolvasottabb
Az igazgató, aki megmutatta: így is lehet tanévet kezdeni
29 637 megtekintés
Nincs jól a cigányok által bántalmazott sofőr
15 278 megtekintés
Anyuka: mindenki hibás, csak a gyermek nem!
14 599 megtekintés
Máris bezárták a Víkend medencéit!
8 838 megtekintés
Négy halálos áldozatot követelt a gernyeszegi baleset – FRISSÍTVE
8 622 megtekintés
Fergeteges Korda György–Balázs Klári koncert
7 857 megtekintés
Könnyeivel küszködött Bölöni László
7 734 megtekintés
Elgázolt a vonat egy 35 éves marosvásárhelyi férfit
6 365 megtekintés
Megtalálták László Abigélt
6 101 megtekintés
Autóbusszal a repülőtérre szombattól: itt a menetrend!
5 761 megtekintés









