.:: Vásárhely.ma ::.

„Elhallgattatták” Parászka Borókát

Mikrofonengedély nélkül maradt Parászka Boróka, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa. Ugyanakkor a közintézmény vezetősége „szélcsendet” kér az érintettektől a Parászka vs. Kiss Dénes ügyben, amelyet az ügyészség az utóbbi javára zárt le.

Parászka Boróka

Egyelőre nem lesz hallható Parászka Boróka hangja a Marosvásárhelyi Rádió hullámhosszain – döntött a közszolgálati rádió vezetősége, amely ideiglenesen megvonta a mikrofonengedélyt a botrányba keveredett munkatársától. Szász Attila főszerkesztő ugyanakkor megígértette az érintettekkel és munkatársaival, hogy többet nem beszélnek a nyilvánosság előtt a három és fél évvel ezelőtt kirobbant Parászka Boróka versus Kiss Dénes ügyről. Az intézkedést abból a meggondolásból hozták, hogy az ügy kiteregetése ártott a Marosvásárhelyi Rádió megítélésének.

„Szavamat adtam, hogy addig, amíg a bukaresti fegyelmi bizottság be nem fejezi a kolléganőm tettének a kivizsgálását, nem nyilatkozom ez ügyben” – szabadkozott a portálunk által megkeresett Kiss Dénes. Parászka Boróka már korábban kijelentette, hogy többet nem hajlandó beszélni a folyosói konfliktusról, amit ő bántalmazásaként élt meg.

Csak az első felvonás csengett le

Az ügyészség – a bizonyítékok és a tanúvallomások alapján – arra a következtetésre jutott, hogy Parászka képtelen bizonyítani a feljelentésben leírtakat, ezért vádemelés nélkül zárta le az ügyet. Amint az egykori romániai magyar közéleti napilap, a Krónika 2020. április 21. számában olvasható, Parászka Boróka a nyomozó hatósághoz fordult, mivel „polgári, értelmiségi, keresztény, védett környezetben atrocitás érte”. A Facebook-bejegyzésében a rádiós újságíró nem említett sem nevet, sem helyszínt, az intézmény vezetőségéhez eljuttatott beadványában azonban kollégáját, Kiss Dénest nevezte meg a fizikai agresszió elkövetőjeként. Parászka a zúzódást alátámasztó fényképpel próbálta megerősíteni állítását, Kiss viszont azt nyilatkozta, hogy a sebet nem a kettőjük vitája közben szerezte. Mi több, azt is hozzátette, hogy éppen a kolléganője volt az, aki hisztérikus kirohanása alatt meglökdöste, és trágár szavakkal illette. A nyomozás során ezt a szem- és fültanúk is megerősítették.

Kiss Dénes

Rágalmazási per következhet

„Ha a történtek után Parászka Boróka nem kér bocsánatot, rágalmazás miatt kénytelen leszek polgári pert indítani ellene” – jelentette ki portálunknak Kiss Dénes még mielőtt „némasági fogadalmat” tett volna a rádió vezetőségének. Mint kifejtette, csak magáért nem terelné jogi útra az ügyet. „A morális elégtételért azért fogok küzdeni, hogy mások becsületével ne tessenek játszani, mert abból csak egy van. A hamis metoo a valódi áldozatok iránti empátiánkat is feloldja. A morális lincselést valójában azok a jónevű véleményformálók kezdték el, akik rögtön ugrottak megbélyegzéseket nyomkodni. Bocsit azóta sem mondtak” – reagált Kiss.

Ideiglenesen elnémították Parászkát

A hét elején Szász Attila, a területi stúdió főszerkesztője lemondásra kérte Parászkát, amit az érintett határozottan visszautasított. „Mivel a lelkiismeretem tiszta, mivel sem a Marosvásárhelyi Rádió, sem a közrádió érdekei, szabályai ellen nem vétettem, ezért ezt a kérést nem áll módomban teljesíteni. Nem áll módomban teljesíteni a bántalmazott nők jogai miatt sem. Nem elég a fizikai bántalmazás, a jogvédelem hiánya, ilyen helyzetben nem veheti magára az egzisztenciális bizonytalanságot az, aki amúgy is sérült. Tehát nem mondok le. Ha nem mondok le – értesített Szász Attila – fegyelmi eljárás indul ellenem. Ezt is tudomásul vettem, és a kivizsgálást, ahogy eddig, továbbra is vállalom” – írta közösségi oldalán Parászka Boroka, aki ismét csatolta azt a fényképet, amelyen meglilult karját mutatja be.

Válaszlépésként a rádiós újságírónőtől a vezetőség megvonta a mikrofonjogot, ami azt jelenti, hogy amíg a fegyelmi vizsgálat folyik, elnémul az anyaországi balliberális körökben rendkívül népszerű, az erdélyi hallgatóság sorában heves indulatokat kiváltó Értsünk szót című műsora. A nemzetárulóként megbélyegzett Parászka ellen több civil petíció is indult az évek során, amely következmények nélkül maradt. Mint ahogyan az az állásfoglalás is, amelyet viselkedése miatt a rádiós kollégák fogalmaztak meg és nyújtottak be a vezetőségnek, és amelyben az eltávolítását követelték.

A fegyelmi eljárás során az elkövetkezendőkben a Román Rádiótársaság által felállított bukaresti bizottság próbálja kideríteni, hogy tetteivel és nyilatkozataival milyen erkölcsi kárt okozott az intézménynek Parászka Boróka.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?