.:: Vásárhely.ma ::.

Családi nap a kutyfalvi Degenfeld-kastélyban

A rendezvényt a XIV. Székelyföld Napok keretében szervezték, közösen a Visit Maros Egyesület, a Maros Művészegyüttes, és az AntePortum Egyesület. Mindhárom szervezet aktívan jelen volt, hiszen a Visit Maros tagjai bográcsgulyást főztek, amelyet ingyen kínáltak a látogatóknak, ennek fejében adományt lehetett felajánlani a kastély felújítására, és a bejáratnál kihelyezett adománydobozban elég szépen gyűlt a felajánlás.

Ugron Győző, az AntePortum Egyesület igazgatója kastélytúrán mutatta be a műemléképületet, az állandó, valamint időszakos kiállításokat, a község és a kastély múltját magyarul és románul ismertette.

A Maros Művészegyüttes művészei előbb egy korabeli kosztümös táncot adtak elő, Petőfi János Vitézének táncszínházi produkcióját hozták el, ebből mutattak be egy rövid részletét a kastély előtt, majd a szabadtéri színpadon folytatódott az előadás, immár népviseletben, amit a kedvezőtlen időjárás miatt a beltérben kellett folytatni. Szerencsére az eső csak délután 3 óra felé kezdett el esni, de bent a kastélyban is volt látni- és tennivaló bőven, működött a szabadulószoba, gyerekfoglalkozások voltak, ott volt a Gemma kávézó a szalonban, amely aztán teret adott a zárókoncertnek. Mátéfi Csaba táncművész énekelt, a Maros Művészegyüttes zenészei kíséretében. A koncert egy prömier volt, (bemutatásra kerül hamarosan Marosvásárhelyen is), a terem jócskán megtelt, az érdeklődők az ajtó előtt, a folyósón is álltak.

Az idei évet a Visit Maros a kastélyok évének nyilvánította, ebbe a szellembe illeszkedik a vasárnapi kutyfalvi ünnepség is, amelyből hagyományt szeretnének teremteni.

Bódizs Edith

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

400

Miként vélekedik Dorin Florea jelöltségéről?