.:: Vásárhely.ma ::.

Családi nap a Degenfeld-kastélyban

A Visit Maros Egyesület partnerségben az AntePortum Egyesülettel, a Pro Castellum Degenfeld Egyesülettel, és a Maros Művészegyüttessel közösen 2023. október 8.-án Családi napot szervez Kutyfalván, a Degenfeld-kastélyban.

Az esemény alatt lehetőség nyílik a kastély látogatására, termeiben és parkjában izgalmas, kreatív és interaktív programok várják a gyerekeket, és koncert is lesz. A rendezvényen a jótékonykodás is szerepet kap, hiszen a kastély támogatására is lehetőség nyílik, ugyanis a gulyásfőzésből befolyó összeget a szervezők a kastély fenntartási költségeire fordítják. A belépés ingyenes, de mivel a létszám korlátozott, az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi oldalon lehet: bit.ly/3PwDy0m

Ugron Győző, az Anteportum Egyesület alelnöke elmondta: még a hideg beállta előtt szerettek volna egy, főleg gyerekes családokat megszólító programot szervezni a Visit Marossal közösen, mert a téli időszakban a kastély nem látogatható. A látogatási program áprilistól novemberig tart, előzetes bejelentkezéssel.

A műemléképület hosszas, bürokratikus huzavona után visszakerült a Degenfeld-család tulajdonába, az örökös létrehozta a Pro Castellum Degenfeld Egyesületet, amely a kastély hasznosítását tűzte ki célul. Jelenleg ez az egyesület működteti a kastélyt, programokat szervez benne. Több termet sikerült felújítani, ahol konferenciákat szerveznek. Az épületben vannak állandó, illetve időszakos kiállítóterek, működik egy szabadulószoba, játéktér, egyszóval a kastély multifunkcionális központként üzemel, ahol minden generáció megtalálja a maga számára a szórakoztató elfoglaltságot.

Ugron Győző arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen állapotban van a kastély, elmondta: a falak állnak, a tetőszerkezet rendben van, be van vezetve az elektromos áram, az épület konzerválva van, az ajtók, ablakok zárhatóak, viszont egy átfogó felújítás mindenképpen szükséges. Az Anteportum Egyesület próbál pályázni a felújításra.

A kutyfalvi kastély építését gróf Degenfeld Miksa Kristóf kezdeményezte,  melyet a XX. század elején egészíttetett ki Degenfeld Lajos két szárnyépülettel.

Az épületen ma is látható öntöttvas címert a kommunizmus idején egy helybéli kovács elrejtette, majd a család visszavásárolta tőle. A kastély volt a helyi termelőszövetkezet gabonaraktára, de az 1970-es nagy árvíz után ideköltözött a polgármesteri hivatal, a könyvtár és a rendőrség is. A kastély vízellátását egy hatalmas, téglából készült víztorony biztosította. Az épület körül két üvegház, és szép dendrológiai park is volt. – olvashatjuk a kastélyerdélyben.ro oldalon.

A Nyílt nap a Degenfeld-kastélyban vasárnap, október 8-dikán, 11 és 17 óra között kerül megrendezésre.

Bódizs Edith

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

93

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?