.:: Vásárhely.ma ::.

Bármikor hasznunkra válhat az ősi tudás

Szeptember 21. és 22. között ismét bemutatkoznak a népi mesterségek képviselői Marosvásárhelyen. Az idei rendezvény témája a játék. A kétnapos rendezvény számos érdekességgel várja egyaránt a kicsiket és nagyokat.

Van egy olyan tudás, a hagyományos mesterségek tudása, amely bármikor hasznunkra válik, bármi is történik tágabb-szűkebb környezetünkben – hangsúlyozta Kelemen László az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke, aki elmondta, a szeptemberi rendezvény célja a hagyományos népi mesterségek bemutatása, a népi kultúra ápolása és átadása. Olyan fontos tudást adnak át ezeknek az ősi mesterségeknek az ismerői, gyakorlói, ami bármikor, bármilyen nehéz körülményben kisegíthetnek a bajból, amelyeknek köszönhetően élhetővé válik az élet még a legproblémásabb időszakban is.

Ebben az évben a gyerekjáték a fő téma, a középpontjában a több mint száz mesterrel, akik Marosvásárhelyre jönnek, hogy bemutatkozzanak, hogy felkeltség az érdeklődést. Kelemen László azt is kiemelte, nem csak a játék, mint tárgy, hanem a hozzá kapcsolódó mindenféle játékok is megismerhetőek lesznek. Ugyanakkor rengeteg kísérő programot, bábszínházat, gyerekjátszóházat, gyerektáncházat is ígérnek a szervezők. Mindezt a várban, ahol a népi foglalkozásokat bárki kipróbálhatja, megtapasztalhatja, hogy melyik az a mesterség, amire jobban rááll a keze, amihez közelebb áll a szíve.

Ahogy a tavaly, most is a szervezésben az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány partnere a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Mesterségek Ünnepe. Igyártó Gabriella ügyvezető igazgató úgy fogalmazott, hogy egy olyan fesztivál ez, ahol együtt lesznek a kézműves közösségek, ahol látványműhelyekben mutatják be mesterségbeli tudásukat, népszerűsítve ezzel is a kézműves kultúrát. Az sem mellékes, hogy egy-egy ilyen nagyszabású rendezvénnyel piacra is tudják segíteni a mestereket, hiszen nem csak kipróbálhatják magukat az érdeklődők, de vásárolhatnak is a kiállított tárgyakból. Ez pedig a mai világban nagyon fontos, amikor egyre növekszik azok száma, akik már nem akarnak műanyagot, egyszer használatos eszközt használni, inkább a tartós és értékes tárgyakat keresik, esetleg maguk is megpróbálják elsajátítani azt a tudást, ami által létrehozhatnak maradandó dolgokat.

A népi mesterségek ünnepének díszvendége az idén a szebeni Astra falumúzeum, Európa legnagyobb szabadtéri múzeuma, ahonnan tíz mester érkezik majd. Ugyanakkor a Székely Nemzeti Múzeum néprajz részlegének gyermekjáték, gyermekvilág kiállítása is látható lesz az eseményen.

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?