„Szintet lépett” az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt közti kapcsolat Marosvásárhelyen: a magyar érdekvédelmi szervezet semmisnek tekinti a koalíciót.
Ismét összefejelt az RMDSZ és a liberális párt, ezúttal a 2024-es költségvetés kidolgozása és elfogadása kapcsán. A szövetség nem fogadta el a PNL módosító javaslatait, erre a koalíciós partnere kivonult a teremből és nem szavazta meg a határozattervezetet, amely, amint beszámoltunk róla, mindössze Claudiu Maior és a Pro Románia Párt segítségével csúszott át.
Miután csütörtökön a liberálisok eljátszották a sértett felet, pénteken az RMDSZ-en volt a sor, hogy hasonlóan viszonyuljon eddigi önkormányzati partneréhez. „A liberálisokkal kötött koalíciót semmisnek tekintjük, így az alpolgármesternek is távoznia kell tisztségéből” – nyilatkozták ma délelőtt az RMDSZ vezetői. Szerintük a PNL minden áron meg akarja akadályozni a város fejlődését és működését. Ezt azzal bizonyította, hogy annak dacára, hogy része a városvezetésnek, tanácsosai nem szavazták meg a város költségvetését. Amit az RMDSZ rosszindulatú döntésnek és a polgárokkal szembeni tiszteletlenségnek minősít. „A helyi tanács tegnapi gyűlésén a PNL képviselői hisztérikusan viselkedtek, mintha elvették volna tőlük a politikai játékszerüket. Az RMDSZ nem tud és nem is akar helyi koalíciót működtetni olyan alakulatokkal, amelyek a személyes büszkeség, az önös érdekek és a beszűkült kampány-logika miatt rossz döntéseket hoznak, és súlyosan ártanak a városunk fejlődésének” – mutatnak rá közleményükben a magyar politikusok.
A Nemzeti Liberális Párt azt veti az RMDSZ szemére, hogy egyetlen politikai alakulattal sem egyeztetett, mielőtt „a város leggyengébb polgármestere”, ahogyan Soós Zoltán nevezték, megszavaztatta volna az idei költségvetést. „Három évnyi toldás-foldás után Marosvásárhely fejlődésére is kellene gondolni. Ezért 2024-ben nem a javítások és tákolások költségvetését kellett volna előterjeszteni” – szögezte le a PNL vezetősége. A liberálisok leginkább a Kárpátok sétányára tervezett hidat hiányolják az idei büdzséből. Szerintük mindaddig, amíg az RMDSZ egy olyan elöljárót támogat, mint Soós, arcátlanság Alexandru György PNL-s alpolgármestert lemondásra szólítani.