.:: Vásárhely.ma ::.

Az állatok és gondozóik világnapja

Hol máshol ünnepelnék az állatok világnapját, ha nem az állatkertben? Ennek a napnak a Marosvásárhelyi Állatkertben már hagyománya van.

Fontos ezen a világnapon felhívni a közvélemény figyelmét az állatjólétre, de arra is, hogy a biodiveritás megőrzése része a klímaváltozás elleni harcnak. Az állatkerteknek pedig nemcsak az a szerepük, hogy egzotikus állatokat mutassanak be a látogatóknak, hanem a génmegőrzés is, és az, hogy bizonyos kihalófélben lévő fajokat újraszaporítsanak. A Somostetőn a fakókeselyűk és a bölények esetében működtetnek hasonló programokat. Korondi Kinga sajtóreferenstől megtudtuk, hogy ez alkalomból piros, sárga és zöld túrákat szerveztek a látogatóknak. A piros túrán a ragadozókat mutatták be, a sárga túrán a háziállatok jutottak főszerephez, a zöld túrán pedig a résztvevők a növényevő állatokkal ismerkedhettek. Ide tartoznak az elefántok, a zebrák és a zsiráfok is.

Ki kell emelni itt azt is, hogy október 4. nemcsak az állatok világnapja, hanem az állatgondozóké is, hiszen nélkülük nem létezhetne az állatkert. „Ők olyan munkát végeznek, amely nem látszik, a látogatók csak azt látják, hogy tiszták a kifutók, gondozottak és elégedettek a lakók, az elefánt körme rendben van, de az, hogy emögött mennyi munka rejlik, az nemigen látszik. Láthatatlan, de nélkülözhetetlen munkát végeznek, és ezen a napon a megbecsülésünket ki tudjuk nekik fejezni” – nyilatkozta Korondi Kinga.

Újdonságnak számít, hogy megérkezett és felkerült a talapzatra a Herlitz Románia által adományozott Buddy Bear kiállítási tárgy, amelyet a Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnázium diákjai festettek ki, Petre Căpriță tanár irányításával. Ilyen medveszobrot általában a fővárosi állatkertek kapnak, és a békét szimbolizálják. Az Eva és Klaus Herlitz család által 2001-ben alapított United Buddy Bears Alapítvány a tolerancia és a nemzetek közötti béke értékeinek előmozdításáért harcol.

Bódizs Edith

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?