Közel egy évszázaddal ezelőtt, a két világháború közti időszak harmincas éveiben székely népi motívumokkal díszített, kék színű bútorokat adományoztak a marosvásárhelyi Vártemplomnak a város, a gyülekezet neves személyiségei. Összesen negyven szék, négy asztal, egy könyvesszekrény, egy fogas és egy kisebb szekrény alkotta a gyűjteményt. Évtizedeken át használta őket az egyház a gótikus teremben, később már csak raktári tárgyakká lettek, és állaguk fokozatosan még jobban megromlott. De elérkezett a restaurálásuk és az ünnepi bemutatásuk ideje!

Az adományozók kiléte ismert, mivel a székekre, asztalokra és szekrényre is felírták az évszámot és az adományozó nevét. Az adományozók közt szerepel dr. Makkai Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület 35. püspöke, dr. Czakó József sebész főorvos, szanatórium-alapító, a Marosi Református Egyházmegye és a Vártemplom főgondnoka, dr. Bodolla Ferenc ügyvéd, vártemplomi főgondnok, Babos Sándor lelkipásztor, Erdély első református külmisszionáriusa Kínában, Vargha Géza presbiter, teológus és kollégiumi tanár, dr. Nagy István, a Református Kollégium énektanára és karnagya, Nagy Márta pedagógus, dr. István Mihály ügyvéd, a kollégium „utolsó gondnoka”, dr. Kelemen László orvos, egyetemi tanár, dr. Roediger Jenő magánorvos és fogorvos feleségével, szül. gróf Teleki Jolánnal, valamint özv. Ugray Gáborné.

A vártemplomi gyülekezet által lebonyolított kulturális értékmentés Márton Ferenc bútorrestaurátor és lánya, Adrienn udvarfalvi műhelyében zajlott le. A bútorok kékek, a kézzel festett virágminták piros, fehér, zöld színűek voltak, újra kellett festeni őket. A felújítás sikeresen ötvözi a művészeti értéket, a kézművességet és a szakmai hozzáértést.

Bemutatásukra hálaadó istentisztelet keretében került sor. A Psalmus énekkar szolgálatát és Czirmay Levente marosi esperes imáját követően dr. Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Mózes ötödik könyvéből idézte az Ószövetség egyik legsűrítettebb hitvallásából az örökségről szóló részt: „És ez ígék, amelyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.” Henter György, a bútorok felújítását kezdeményező vártemplomi lelkész a 38 országgyűlésnek otthont nyújtó, fejedelmeket és reformátorokat fogadó Vártemplom „szellemi pantheonjába” sorolta az 1933-ban festett székely parasztbútorok adományozóit. A lelkész egyúttal köszönetet mondott a „jókedvű adakozóknak”, és hálát adott azért, hogy a szépen felújított bútordarabok felesleges tárgyakként nem váltak a tűz martalékává. A Vallásügyi Államtitkárságot Nagy Éva tanácsos, a Presbiteri Szövetség elnöke képviselte. Utolsó felszólalóként Birizdó Szabolcs Mihály vártemplomi lelkész számolt be a tucatnyi élettörténet roll-up típusú tablókon való megjelenítéséről, a Marosvásárhelyről Kínáig kitekintő tucatnyi élettörténet összeállításáról és megszerkesztéséről Kali István presbiter hozzájárulásával együtt.










