Taste of Transylvania – gurmandoknak és fogyókúrázóknak

Magasra helyezték a mércét a második alkalommal szervezett Taste of Transylvania gasztronómiai fesztivál szervezői – és ez visszatükröződött mind a felhozatalban, mind az árakban.

Már a gyimesközéploki parkolóban kiderül, hogy Borospatakára nem a sörivó miccsezők szalmakalapos sokasága készül benevezni egy kis vesetisztításra. Mint ahogyan az is, hogy az asszonyok sem tükrös mézeskalácsért kerekednek fel a skanzenbe. Ahová gyalog vagy ingyenes lótaxival, azaz szekérrel lehet megtenni a patak mentén felfele kanyargó másfél kilométeres utat. Sokaknak, főként az autópályákon való suhanáshoz szokott anyaországiaknak először adatik meg, hogy szekéren zötykölődjenek. Csúcsidőben tizenöt fogat áll a vendégek rendelkezésére; mire elindul az egyik, máris ott terem a megállóban a másik.

Mindent úgy kell csinálni, mintha először s utoljára csinálnánk

A rusztikus hangulat a fesztivál helyszínének a bejáratáig tart, onnan már csak a mesebeli környezet emlékeztet arra, hogy egy gyimesi faluban járunk. A felhozatal és az árak Budapest belvárosi luxusvendéglőinek a kínálatát is túlszárnyalja. Elvégre a szervezők megfogalmazott célja: megnyitni az erdélyi gasztronómiai kultúra új fejezetét. Mindezt elszánt szakácsokkal, vendéglátósokkal és helyi termelőkkel.

A második évben szervezett fesztivál ötletgazdája és egyben alapítója, Trucza Adorján nem véletlenül idézte a megnyitón az erdélyi konyha múlt századi nagy kanonizálóját, a nemzetközi tekintélynek örvendő Kövi Pált, aki szerint: „mindent úgy kell csinálni, mintha először csinálnánk s mintha utoljára”. A székelyudvarhelyi Páva étterem tulajdonosa, a Pro Economica Alapítvány hathatós támogatásával, az idén már pályatársakkal álmodhatta meg a tavalyinál lényegesen nagyobb fesztivált: számos ismert vendéglő tulajdonosa, illetve mesterszakácsa kereste meg, és ajánlotta fel szolgálatát. Hogy közülük többen is kimaradtak az idei rendezvényből, olyanok, akik szívesen megvillogtatták volna (vendégeik által elismert) tudásukat a Gyimesekben szervezett seregszemlén, az már csak a „természetes szelekción” múlott.

Különlegességeket kóstolni vagy diétázni

Bár a délutáni órákban érkezünk a fesztivál helyszínére, a résztvevők nem tapossák agyon egymást. Vagy, mondjuk úgy, a skanzen területe bizonyul tágasnak… Kisebb sorok vannak imitt-amott, de egyetlen bódénál vagy sátornál sem kell öt percnél többet türelmetlenkedni. Ami mindenképpen pozitívum, hisz az idő, az pénz, így legalább a sorban állással lehet spórolni. Mert a piculára váltott lejjel, forinttal vagy euróval a Taste of Transylvania konyháján nemigen lehet. Csupán a belépő a szombati napra 119 lejt kóstál, míg a háromnapos hétvégi bérletért 249 lejt kellett leperkálnia annak, aki a különleges ízekkel szeretne ismerkedni. És ezekben az összegekbe még csak egy szelet vinettás kenyér sem fér bele… Merthogy annak kerek egy Gyimesi Picula az ára, amelynek az árfolyama húsz lej a skanzen bejáratánál felállított „váltóirodában”. A minipizza, amelyből fejlődésben lévő tinédzsér hármat is bekap, ha nem túl éhes, két és fél piculába kerül, ami szorozva hússzal, majd hárommal, barátok közt is 15o lej. Amennyiben még egy tejes kávét is szürcsölgetne hozzá, újabb piculájától kell megválnia. Aki valamiféle sütit kóstolna, szintén egy piculát kell előrántania, akárcsak a kis, sajtos kürtősért. Borospatakán mese nincs: vagy költekezel, és kényezteted ízlelő bimbóidat, vagy nagyot nyelsz és hirtelen szigorú diétába kezdesz.

Amikor a pufuléc is erdélyi slágerkaja

Bár a rendezvény neve az erdélyi ízek népszerűsítését hirdeti, sokak csak most ismerkednek a kendermagos cibrével, a lásával vagy a dió sásával. De van, aki nem adja az ismerőst az ismeretlenért. Háromórás ottlétünk alatt hét vagy nyolc látogató kezében számolok össze pufuléces zacskót. Anyukák majszolják, míg két játékeszköz kipróbálása közt lévő kicsinyeik étvágyát is próbálják csillapítani. Nem meghívott mestercukrászok készítették, a völgyben lévő kisüzletek hétvégi slágerterméke. Pedig a szervezők kikötötték: étellel belépni a fesztivál területére tilos! Éhen halni viszont kellemetlen.

De mitől oly menő a pufuléc meg a hozzá hasonló falnivalók? Erre akár a közgazdászi diplomával rendelkező Alex Petricean, az ország egyik legismertebb és elismertebb séfjének az előadásából is következtethetünk. „A román konyha már csak a sátoros ünnepek alkalmával próbál az lenni, ami valaha, szüleink, nagyszüleink idejében volt. Sokkal könnyebb egy félóra alatt egy tésztafélét főzni, mint nekiállni, és órákat szánni egy hagyományos, finom étel elkészítésére”. Nem mondja, de tudjuk: nagyjából így van ez a magyar konyhával. Ezen próbál változtatni Taste of Transylvania.