.:: Vásárhely.ma ::.

Szabad a tánc? Március 15-én

Portálunknak küldött írásával érdekes kérdést vet fel Március 15-i nemzeti ünnepünk kapcsán Kuti Márta marosvásárhelyi közíró. Szabad, egyáltalán illik táncolni miközben az 1848-as forradalom vértanúira emlékezünk? Merthogy a Postaréten táncoltak. És nem csak. Kolozsváron is, más nagyvárosokban is. Egyesek megrökönyödtek ezen, a többség viszont tapsolt. Az alábbiakban a szerző véleményét adjuk közé, ugyanakkor arra kérjük olvasóinkat, aki úgy érzi, a kulturált vita szabályait betartva, kapcsolódjon be, és fejtse ki véleményét.

Címünk: maros@vasarhely.ma

Március 15 ünnepe kérdőjelekkel

„A szabadságharc 1849-es leverése után a magyar társadalomban tovább élt a remény, hogy a Habsburg-uralom külföldi segítséggel megdönthető. Az erdélyi fegyveres felkelés megszervezésére Makk József tüzérezredes, Kossuth Lajos híve vállalkozott; megbízott vezetői Török János tanár, Gálffy Mihály ügyvéd és Horváth Károly földbirtokos voltak. A felkelést elárulták, a szervezkedőket 1852-ben elfogták; öt hazafira halálos ítéletet, negyvennyolcra pedig börtönbüntetést szabtak ki, további 60 embert pedig hosszú vizsgálati fogság után szabadon engedtek. Törököt, Gálffyt és Horváthot a marosvásárhelyi Postaréten végezték ki 1852. március 10-én, és a bitófák alatt hantolták el őket (a másik két elítéltet, Váradi Józsefet és Bartalis Ferencet Sepsiszentgyörgyön végezték ki). 1854. május 27-én, ugyancsak a Postaréten további két összeesküvőt végeztek ki (Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt).

A három vértanút csak este vették le a háromöles bitófákról. Az osztrákok oltatlan mésszel akarták beteríteni őket, de olyant az egész városban nem találtak, mivel egyetlen polgár sem kívánt adni. Néhány gyékénnyel terítették be a holttesteket, majd koporsó nélkül elföldelték.
A marosvásárhelyieket megrendítette az ítélet, és már 1854-től kezdődően minden tavasszal virágokat vittek a vértanúk sírjaira, dacolva a vesztőhelyet őrző osztrák csendőrökkel. Az 1860-as enyhülést követően minden év március 10-én beszédekkel, imádsággal egybekötött megemlékezést tartottak a helyszínen.1870-ben felmerült a maradványok kihantolása és a református temetőben való ünnepélyes újratemetése, azonban az ötletet elvetették, mivel a vértanúk sírjának helye addigra már a nemzeti kegyelet tárgya lett.”

Ehelyett közadakozásból emlékművet építettek, a felavatásra 1875. június 27-én került sor, és több ezer ember (közöttük a vértanúk rokonai) vett rajta részt, akik gyászmenetben érkeztek a Főtérről a Postarétre. Az ünnepségen Orbán Balázs és Lázár Ádám tartott beszédet, imát mondtak, Jókai-verset szavaltak, a dalárdák gyászdalokat adtak elő, és felcsendült a Himnusz és a Szózat is.

1990 után ünnepek színhelye lett a sírhely. A vértanúkról mindenki megfeledkezett jó ideig, s pont március 10-én néhány lelkes magyartanár kivételével, akik elvitték tanítványaikat a sír kegyhelyhez, senkinek nem jutottak eszébe hőseink, senkinek a politikai vezetők közül. Az idén sem őrájuk emlékezett elsősorban s az időközben megalakult Székely Nemzeti Tanács, sem a március 15 emlékezői. Ehelyett remek mulatságot szerveztek, táncoltak, énekeltek s tudom is én még mit, az ott készült képek tanúsága szerint, mert nem voltam ott koromnál fogva és egészségi állapotom miatt. De a polgármester oldalára feltett képek dokumentumok.

Kedves vásárhelyi magyar polgártársaim, akik valószínűleg nem ismertétek a teljes történetet, most, hogy megidéztem, mit gondoltok?

Petőfi írta a Nemzeti dalban:
„Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.”

Hát Vásárhelyen nem ezt történt, Vásárhelyen táncos műsorral ünnepeltek.
Szégyellem magam.

Kuti Márta

vasarhely.ma

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

399

Miként vélekedik Dorin Florea jelöltségéről?