.:: Vásárhely.ma ::.

Elnézést kért az olasz szerző

Marosvásárhelyen járt Fausto Paravidino olasz színművész, rendező és drámaíró, aki az Emma életének értelme című darabjának október 10-i előadását tekintette meg.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának produkciója, saját elmondása szerint, nagyon tetszett a szerzőnek, aki a tapsrend alatt rövid és humoros beszédben kérte a közönség elnézését a mű hossza miatt, valamint köszönte meg a publikum türelmét. Ezt követően zártkörű beszélgetésre került sor az intézmény Underground termében, ahol a Fausto Paravidino a társulat színművészeinek, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak kérdéseire válaszolt. A humorban ezúttal is bővelkedő, laza hangulatú, családias beszélgetést Albert Mária moderálta, aki azt kérte a rendkívül közvetlen szerzőtől, hogy első körben a mű megírásának körülményeiről meséljen.

– A darabot néhány évvel ezelőtt írtam, amikor éppen New Yorkban voltam egy képzőművészeti kiállításon. Tizenkilenc és huszadik századi festményeket néztem, és közben nagyon unatkoztam, így drámaíróként az jutott az eszembe, hogy mindent tudunk a festményekről, de semmit a modellekről. Úgy kezdtem el viselkedni, mint egy festő: néztem ezeket az arcokat, s azon gondolkodtam, hogy vajon mi lehet az ő történetük. És eldöntöttem, hogy egy olyan darabot fogok írni, ami erről szól – de aztán teljesen eltévedtem mindenféle művészeti elképzelésben. Végül teljesen mást kezdtem írni, egy olyan családtörténetet, amelyben eltűnik valaki. És mint általában, az első rész után fogalmam sem volt arról, hogy hogyan fog folytatódni a darab. Ám a bolzanói színház felkért, hogy vigyünk színre náluk egy olyan drámát, amit én írtam és amelyben sok színészt mozgathatnak. Az olasz rendszerben nincsenek társulatok, mint itt – az állami színházak ott úgy működnek, mint a magánszínházak, megpróbálnak minél több pénzt megtakarítani, így leginkább klasszikusokat játszanak és tőlük is legszívesebben olyan darabokat, amelyekben csak két-három szereplő van. Így nagy alkalom volt a számomra, hogy drámaíróként sokszereplős darabot állíthatok színpadra. Ám azt is megjegyezték, hogy a legtöbb fellépő nem profi színész lesz. Ezért arra kértem őket, hogy a műkedvelők mellett szerepelhessen öt hivatásos színész az előadásban. Ebbe bele is egyeztek – emiatt íródott ez a darab néhány nagy szereppel, és sok kicsivel. És ezután a színművésznő párom, aki a születendő előadásban Emma szerepét kapta, teherbe esett. Így ott álltam egy nagyszabású produkció előtt, rengeteg színésszel és egy kisbabával – nagyon messze attól a helytől, ahol élek. A lányom születése ráadásul egybeesett a próbafolyamat első napjával, így olyanná írtam a darabot, amelybe a frissen kialakult családomat be lehet vonni. Ezért jelenik meg Emma leginkább a darab utolsó részében: mert az első három órában a párom az öltözőben volt a gyerekkel. Az általam rendezett verzióban pedig a jelenetet, amelyben Emma megszületett, a lányom játszta – egy hónaposan. Többé kevésbé-ez az első produkció története.

Egy kicsit nehezebb felidézni hogy mi áll a darabban. Miközben írtam, végig azon gondolkoztam, hogy miről szól ez a dráma, mert nem tudtam. Így kerestem egy jól hangzó címet, amely arra kényszerít, hogy valami nagyon mélyet mondjak vele. Ezért lett olyan hosszú a darab: mert az élet értelmét kerestem benne. Végül rájöttem, hogy bizonyos nőknek a helyzetéről szól, akárcsak egy történelmi regényben. Ott van ugyan a nagybetűs Történelem a háttérben, de én a női szereplőim kisbetűs történeteire fókuszáltam. Tíz napig tartott, ameddig megírtam az első részt – ezt könnyen el lehetett mondani, mert a szüleim története volt, és a szülők egyfolytában a saját történeteiket mesélik. És kilenc hónapig, ameddig megírtam a másodikat – ez a párom terhességével esett egybe és azért tartott ilyen sokáig, mert a mi generációnkról szól. Ezt pedig sokkal nehezebb megragadni, fókuszba helyezni – mondta Fausto Paravidino, aki ezt követően a résztvevők kérdéseire válaszolt.

A válaszaiból megtudtuk, hogy a marosvásárhelyi volt az Emma életének értelme című darabjának az első, olyan színrevitele, amelyhez a szerzői mivoltán kívül nem volt köze. Az ezt megelőző produkciókat ő rendezte és a Carlo szerepét játszta bennük – ő volt az egyike a bolzanói előadás öt profi színészének is.

Azt is elárulta, hogy a marosvásárhelyi produkció nagyon hasonló volt az írott drámához, holott természetesen jelentősen le lett rövidítve. Nagyon szereti Radu Afrim (az előadás rendezője – a szerk.) munkáit és kíváncsi volt arra, hogy hogyan értelmezi a darabot. A befejező rész pedig nagyon megérintette, nem fáradt ki az érzelem. A szereplők átváltozásának folyamata is tetszett neki, mint mondta, a drámaírók néha félnek a lusta rendezőktől és színészektől, ezért könnyű dolgokat írnak. De a színházban bármi lehetséges – a rendezők és a színészek sokkal több kreativitással rendelkeznek, mint a drámaírók. És a közönség általában nagylelkű, hiszen azért jön a színházba, hogy elhigyje a történetet, ezért bizalommal viseltetik az előadás iránt. Így ha azt mondjuk egy felnőtt színész által játszott karakterről, hogy az három éves gyermek, akkor az rendben van. Ez a játék része.

Emma anyja, Antionetta érzékeny karaktervezetésével kapcsolatosan elárulta, hogy néha valóságos emberekről ír, a tetteikkel egyetemben. És miután ezek az emberek megnézik az előadást, felróják, hogy ők nem ilyenek. – De én színész vagyok, és ezért gyakran a mintha modelljét használom. Olyan emberekről írok, akiket ismerek, de más körülmények közé helyezem őket. Így Antoinetta is lehet az édesanyám egy más állapota – mondta Fausto Paravidini, aki azt is elmesélte, hogy nagyon kicsi családban nőtt fel vidéken, a rokonoktól távol.

A mű idősíkjait firtató kérdésre megemlítette, hogy évekkel ezelőtt egy műhelymunkán a Háború és békéhez hasonlatos történelmi regényekről beszélgettek – bennük a történelem keveredik a személyes történetekkel, a személyes történetek pedig a történelemről szólnak, és együtt megteremtik azt, amit a németek Zeitgeistnak, korszellemnek neveznek. – Csodálatos történelmi regények vannak még a huszadik század negyvenes-ötvenes-hatvanas éveiről is. De mi a mi korunk történelmi regénye? Milyen formában befolyásolja az életünket a történelem? Hogyan kötődik hozzá az életünk? Melyek azok az események, amelyek befolyásolják a viselkedésünket, értékeinket? Nagyon nehéz számunkra azt érezni, hogy részei vagyunk a nagybetűs Történelemnek. Ez az érzés talán csak a múltra vonatkozóan lehetséges, a jelenre kevésbé. És Európában – nem ott ahol háború van – hogy kapcsolódnak össze az életeink?

A főszereplő feminista voltának fontosságát érintő kérdésre pedig a darab szereplőinek nemzedékeivel példázva elmondta, hogy a feminizmus nem egy tömb, és nem egyforma – számos árnyalat van benne. Az erő megszerzésének feminista törekvései például nagyon divatosak az Egyesült Államokban. De Olaszország egy nagyon öreg ország – erős feminista történettel rendelkezik, ám ez a történet kis közösségekben, főleg baloldali aktivista körökben él. A valós életben a patriarkális viszonyok nagyon erősek, így a feminizmus helyzete nem annyira nyilvánvaló. Persze minden nő feministának érzi magát, de ez a legtöbbször csak annyi jelent, hogy nő. Egy aktivistának viszont sokat számít – mondta a történetekben gazdag, igen jó hangulatú est során Fausto Paravidino.

A beszélgetést lejegyezte Kaáli Nagy Botond

Fotó: Bereczky Sándor

A Tompa Miklós Társulat sajtóirodája

 

vasarhely.ma

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

399

Miként vélekedik Dorin Florea jelöltségéről?