A csendőrőrmester sem érti

De kivágja magát. A hivatalos nyelv bozótját csak a jogászok tekintik zsákmánydús vadászterületnek. Mindmáig így van ez: kiskapukat, réseket találni, a törvények kijátszását lehetővé tevő passzusokat találni a paragrafusok között: pompás foglalatosság, és milyen jól jövedelmez!…

No de. Mikor az új hatalom elfoglalja a korábbi, nagy múltú adminisztráció helyét, s ráadásul a ‘hegyen túli importból ‘ származó ülnökök és álnokok döntenek az ilyen-olyan ügyekben, na és a kacskaringós megfogalmazást tájnyelvi specifikumokkal tarkítják, hát ügyfél legyen a talpán, aki az akták alapján a döntések irányát meg tudja fejteni…    

A Brassói lapok, 1924. január 9.-i számában találtam ezt a kis sztorit.

– Magyarkirályfalva kisküküllői református eklézsiájának volt egy erdőrésze, amelyre kivágatási engedélyért folyamodott. Az engedélyt az illetékes hatóság nem adta meg. A királyfalvi magyarok nem nyugodtak meg a határozatban, s ügyüket elvitték a földmívelésügyi minisztériumig.

A bukaresti földmívelésügyi minisztériumtól aztán rövidesen egy háromsoros írás érkezett az eklézsiához, de olyan furcsa regátbeli irállyal volt az megfogalmazva, hogy tudós dr. Illés Géza tiszteletes úr összes segédkönyveinek bölcs támogatásával sem tudta annak értelmét kibogozni. Elvitték az írást a község románajkú polgáraihoz, akik kézről kézre adták a hivatalos papirost. Ámde megállapították valamennyien, hogy az anyanyelv szabályaival valahogy másképp rendelkeznek a regátban, mint Erdélyben, s az írás megfejtetlenül visszakerült dr. Illés Gézához.

Az ügy már-már helyi szenzációvá kezdte magát kinőni, amikor híre kelt, hogy a küküllővári járásőrmester hivatalosan inspiciálja a királyfalvi őrsöt. Küküllő megyében a szelíd és atyai kényszer beoltotta a közszellembe azt a tudatot, hogy a csendőrőrmester minden hatalomnak és ismeretnek legfőbb és legcsalhatatlanabb letéteményese. Hát még a járásőrmester úr!…

Tudós dr. Illés Gézáék elszaladnak hát a járásőrmester úrhoz, s alázatosan megkérik, hogy az írást magyarázná meg a tapogatózó királyfalviaknak. A küküllővári járásőrmester úr nézegeti jobbról, nézegeti balról a hivatalos scriptumot, s miután az államnyelv alapos tudásának előnyeiről leckét adott a király reformátusoknak, fölényesen odadobja az írást az atyafiak elé:  Az van ebben – mondja –,  hogy amit maguk kértek, azt megadták!…