.:: Vásárhely.ma ::.

Kinek a szégyene?

Megrökönyödve olvastam, hogy március huszadikán a Bernády házban megtartott megemlékezésen a történész Novák Csaba Zoltán kifejtette azt, hogy a fekete március Marosvásárhely szégyene. (Félremagyarázások elkerülése érdekében rögzítem, nem küldtek meghívót a részemre, ezért nem voltam személyesen jelen.) Megrökönyödésem tovább fokozódott, amikor a Népújságban elolvastam dr. Szathmári Szabolcs interjúját. A neves neurológus elmondta, hogy a marosvásárhelyi fekete március napjaiban kezdő orvosként egy vidéki körzetben Neamț megyében dolgozott. A helyiségben összegyűjtötték az embereket és előkészítették az autóbuszokat azért, hogy a harcra készeket utaztassák be Marosvásárhelyre, „megvédeni a román testvéreket”. Hasonló zalatnai esetről a Marosvásárhely fekete márciusában is beszámoltam azzal, hogy a mócokat Gelu Voican-Voiculescu, a Petre Roman kormány miniszterelnök-helyettese mozgósította, illetve állította le őket azután, hogy a Sütő András író megnyomorításával felbőszített székelyföldieket sikerült lebeszélnünk a marosvásárhelyi magyarvédő beözönlésről. Harminchárom év alatt egyetlen történész nem próbálta kideríteni, hogyan is jutott el a Zsil-völgyi bányászok szerelvénye Székelyföldvárra (Războieni) és ki fordította őket vissza, mint ahogyan azt sem, hogy hány helységben álltak még harcra készen a felbőszített, leitatott, félrevezetett román agresszorjelöltek. Ilyen kutatások elvégzése után viszont nem lehetne Marosvásárhely szégyenéről mesélni, elfedve ezzel a Szekuritáté és Ion Iliescu, Petre Roman, Virgil Măgureanu, Gelu Voican-Voiculescu perdöntő szerepét az agresszió megszervezésében. Arról nem is beszélve, hogy március huszadikán kormánytelefonon hívogattuk Ion Iliescu elnököt, Petre Roman miniszterelnököt és másokat, hogy állítsák le a Görgény-völgyéből elindított konvojt. Kérésünket támogatta Alexandru Todea régeni görög katolikus püspök (későbbi bíboros) és Ion Caramitru színész, mint a Nemzeti Megmentési Front alelnöke. Mindhiába.

Az 1989 decemberi népfelkelés után a gyűlölt szekuritátésokat Ion Iliescu a Nemzeti Megmentési Front elnöke a hadsereg felügyelete (?), védelme alá helyezte. Két évvel ezelőtt, amikor feloldották az amerikai CIA dokumentumok titkosítását, kiderült, hogy az 1990. január 12/13-i demokrácia tüntetésektől megriadt Ion Iliescu lepaktált a Szekuritátéval és megbízta Virgil Măgureanut a Szeku továbbélését biztosító utódszervezet, a Serviciul Român de Informații (SRI) létrehozásával. Megindultak az 1989 decemberi román–magyar szolidaritást felszámoló megnyilvánulások, a SRI alapító igazgatója hozzálátott a román–magyar etnikai konfliktus megszervezéséhez. A szekusok az etnikai konfliktussal, a román–magyar decemberi szolidaritás szétverésével több legyet ütöttek egy csapásra: a magyar veszély újrahasznosításával saját maguknak és a közvéleménynek bizonyították, hogy akkor amikor Nicolae Ceaușescu diktatúráját és saját privilegizált helyzetüket védték, igazi „hazafiként” a – valóságban nem létező – magyar irredenta veszélyt hárították el.

A központilag előre megszervezett etnikai konfliktus bekövetkezése nem rajtunk múlt. Emlékeztetek arra, hogy a hodákiak 1990. március 19-i és 20-i Marosvásárhelyre való beszállításához szükséges autóbuszokat a Vatra Românească „kulturális” szervezet már négy nappal korábban, március 15-én megrendelte. A megrendelést Marosvásárhely fekete márciusa című krónikámban három kiadásban is közöltem, senki sem vitatta a perdöntő bizonyíték hitelességét. Ennél még sokatmondóbb az, amit a Societatea Timișoara elnöke, Florin Mihalcea leírt: a társaságot néhány nappal a fekete március előtt felkereste az akkor még hivatalos tisztség nélküli Virgil Măgureanu azzal, hogy ő Ion Iliescu küldötte, és arról győzködte a társaság elnökségét, ne legyenek olyan toleránsak a magyarokkal szemben, mert meglátják mi fog történni néhány nap múlva. Meglátták, mi meg elszenvedtük. Ezek után a fekete márciust Marosvásárhely szégyenének nevezni szerintem történelemhamisítás, szerecsen, pontosabban szekusmosdatás és a jogos önvédelmet gyakorlók, retorziót elszenvedők emlékének a lábbal tiprása!

A cikk címében feltett kérdésre megpróbálok válaszolni. A márciusi marosvásárhelyi „parasztjárás” a júniusi bukaresti „bányászjárás” főpróbája volt. Két különbséggel: Marosvásárhelyre autóbusszal szállították be a „rendcsinálókat”, míg Bukarestbe vasúton. A bukaresti bányászjárás miatt Ion Iliescuék ellen beindították a soha véget nem érő büntető eljárást, a fekete március esetében jó néhány büntető feljelentésünknek nem volt foganatja. Még a szándékosan halálra gázolt három áldozat (Csipor Antal, Gémes István és Kiss Zoltán) özvegyei és Sütő András gyermekei által benyújtott feljelentés is asztalfiókban végezte. A két beözönlés elkövetési módja (modus operandi system) olyannyira hasonló, hogy meggyőződéssel vallom, nem Marosvásárhely, hanem Románia szégyenéről kell beszélnünk.

Marosvásárhely, 2023. március 26.

Kincses Előd

Utóirat, március 28.

A mai Népújság beszámol a fekete március Vincze Lóránt EP képviselő által szervezett brüsszeli ismertetéséről. A „szemtanúkról” annyit, hogy Miholcsa Gyulán kívül egyikük sem járt Marosvásárhely főterén 1990 március huszadikán. Az ismertetésnek nem ártott volna, ha bemutatják Marosvásárhely fekete márciusa, dokumentumokkal alátámasztott krónikámat, román és angol nyelven (Black Spring). Történetesen jelen voltam a főtéren, a városháza erkélyéről szóltam a vásárhelyiekhez. Emiatt a Vatra levetetett az RMDSZ szenátori listájának az éléről. Az állítólagos népirtásra való felbujtás miatt indított nyomozás öt évig tartott. Budapesti politikai menekültként csak lezárta után jöhettem haza.

vasarhely.ma

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

41

Mire számít a választási kampányban?