.:: Vásárhely.ma ::.

Gyávaság és/vagy magyarellenesség

A szolgálatos feljelentőktől, a magyarellenes hangadóktól és a politikai rendőrségként működő korrupcióellenes ügyészségtől tartva nem merik felvállalni a tanfelügyelőség román nemzetiségű kollégái a katolikus iskola ügyét – véli Antal Levente helyettes főtanfelügyelő.

Az emberekben még túl elevenen él annak a meghurcoltatásnak az emléke, amelynek a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kitette Gavril Păşcan Maros megyei főtanfelügyelő egyik elődjét, Ştefan Someşant. Noha ismertek Păşcan és kollégái magyar ügyben eddigi megnyilvánulásai, helyettese, Antal Levente a katolikus gimnáziumot illető döntéssel kapcsolatosan ezúttal mégis jobbra számított. A vezetőtanács román nemzetiségű tagjai azonban hajthatatlanok maradtak, és amint beszámoltunk róla, még a felekezeti tanintézmény alegységesítésére is nemet mondtak. „Teljesen egyértelmű, hogy itt senki nem akar Ştefan Someşan volt főtanfelügyelő sorsára jutni. Mindenki félti az állását, a tisztségét és nyugalmát. A román kollégák közül ezért nem vállalja fel senki a katolikus iskola ügyét” – fejtette ki a Vásárhely.má-nak Antal. Mint emlékezetes az 1948-ban felszámolt felekezeti iskolát Someşan mandátuma alatt sikerült (először) újjáalapítani. A politikai és titkosszolgálati nyomás következtében a volt főtanfelügyelőt azonban a korrupcióellenes ügyészség célkeresztjébe került. A tekintélynek örvendő tanár és közéleti személyiség azóta kénytelen volt visszavonulni mindenféle szakmai és politikai tisztségből.

Eredetien értelmezett törvény

„Ilyen is csak Maros megyében és csakis a mi esetünkben lehetséges: noha a törvény és annak alkalmazási módszertana szerint a különálló épületben lévő iskolák, mint amilyen a miénk, a központi tanintézmény alegységeként működnek, a katolikus iskola esetében ez a jogszabály nem érvényes” – nyilatkozta portálunknak Tamási Zsolt, a felszámolt iskola volt vezetője, aki jelenleg a Bolyai egyik aligazgatójaként felel a megszüntetett intézményben zajló tevékenységért. Tamási emlékeztetett, hogy a tanfelügyelőség december arra hivatkozva utasította el az alegységesítést, hogy a dossziéból hiányzik az oktatásügyi minisztérium álláspontja. Ezt utólag, januárban sikerült pótolni, ám Sabin Gavril Păşcan főtanfelügyelő és kollégái most azt találták ki, hogy a kérvényezők kifutottak a határidőből. „Ez nem igaz, mi a leszögezett határidőn belül, decemberben iktattuk a kérvényt, nem 2023-ban fordultunk a tanfelügyelőséghez. Egy hiányzó dokumentum utólagos pótlása nem azonos egy újabb kérvény letételével” – magyarázta az aligazgató, aki szerint a tanfelügyelőség a törvénytelen döntés meghozatalától sem riad vissza, csak hogy ne támogassa a hányatott sorsú iskola (bár részleges) önállósodását.

A 2022 szeptemberében kinevezett Antal Levente szerint is Marosvásárhely önkormányzata időben megtette a törvény által megkövetelt lépést, ám a tanfelügyelőség vezetőtanácsának egy része ezt másként értelmezte.

Miért lett volna fontos

Tamási Zsolt portálunknak elmagyarázta, miért lett volna örvendetes, ha a rendszer a katolikus iskolát nem a Bolyai része, hanem alegységeként kezeli. „Ez a következő időszakban zajló beiskolázási folyamat miatt lett volna fontos, ez esetben ugyanis a katolikus iskola osztályai külön kódot kaphattak volna, ami megkönnyítette volna a jelentkezők számítógépes elosztását” – mondta. Példaként a természettudomány szakot hozta fel, amelyből mindkét iskola indít 9. osztályt, külön kódok hiányában azonban a jelentkezőket egységesen kezeli a rendszer. Így utólag találni kell egy módszert, amely segít igazságosan eldönteni, melyik diák kívánt inkább a Bolyaiba, és melyik a katolikus iskolába iratkozni.

A fejlemények ellenére mind Antal Levente, mind Tamási Zsolt nem veszítette el optimizmusát. Előbbi szerint a mentőöv a szaktárca részéről érkezhet, utóbbi meg úgy véli, ezzel az újabb akadályoztatással, azon túl, hogy nem javult, nem is romlott a helyzet.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

23

Mire számít a választási kampányban?